Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1932

Ä Somlyói hőstett 1543.

Buda 1542-iki ostroma árra indította a szultánt, hogy a következő évben újabb hadjáratot vezessen az országba, kibővítse hódításait s így biztosítsa Buda birtokát. Ismeretes, hogy ez alkalommal a Dráva-Száva közében Pozsega és Kőrös között számos erőd hódolt be, a töröké lett Valpó, Siklós, Pécs, majd Esztergom és Székesfehérvár is. Mialatt e várak ostrommal vagy feladással az ellenség kezébe kerültek, a török portyá- zók messze földre elkalandoztok zsákmányért és hírekért. E portyázók között a legfélelmetesebbek a tatárok voltak : zsákmányra éhes, kegyetlen, vad nép. Végigszáguldozták könnyű lovaikon a Balatonvidéket s Győr felé közeledtek. Megerősített táborban itt vesztegelt annak a seregnek egy része, melyet Ferdinánd Bécs védelmére összeszedett, a másik nagyobb rész Pozsony mellől nézte, mint hódoltatja be a török a magyar kultúra és történelem legjelesebb helyeit. A tatárok pusztításainak hírére a győri táborban jelenlevő Zrínyi Báthory Endrével, Werbőczy Imrével és másokkal elhatározták, hogy a tatárokat, akik akkor éppen Somlyó vidékét pusztították, meglepik és széjjelverik. Jókora sereggel Pápa alá szálltak, ennek kapitányát Rattkay Pált is magukhoz vették s aztán Somlyó felé tartottak. A meglepett tatárokból, kik széjjelszóródva pusztítottak, hamarosan nagy csapat verődött össze. Kemény ütközet fejlődött ki. Az ijjazásban kiváló tatárok a mieinket öldöklő nyilzáporral fogadták, de a támadók sorát ez nem tudta megbontani. A tatársereg a mieink közelharcában alul maradva vad futásban keresett menedéket, de az üldözők nyomon követték őket. 3.000 tatár pusztult el, elfogott lovaikon és az összerabolt zsákmányon a győztesek osztozkodtak. A vállalat dicsősége Zrínyit illette, aki a terv kigondolója és a végrehajtás lelke volt s az ütközetben meg is sebesült.

A szelnicei kudarc 1544.

A következő 1544. évben a török alvezérek, basák folytatták a kisebb várak és városok behódoltatását. Az uj bán kémei révén megtudta, hogy nagyobb török sereg akarja Varasd megyének termékeny, gazdag és népes részét, a Zagoriát végigdúlni- Ennek megakadályozására egyesítette katonáit Bildenstein stíriai főkapitány és mások csapatával s eléje ment az ellenségnek. A mai Kőrös és Verőcze megyék területét nagy erdőségek borították, melyek a védelmet megkönyitették, de ugyanakor meglepetéseket mindkét félen könnyen okozhattak. Ez történt most is. Kőröstől nem messze, Szelnice vára közelében egy erdei tisztáson a török előhad és a magyar sereg váratlanul egymásra bukkant. A török előhad vezére, hogy időt nyerjen, fegyverszünetet kért s megegyeztek abban, hogy ezalatt egyenlő számú magyar és török vitéz az akkori szokás szerint lándzsát törjenek. Mindkét részről 100—100 bajnok állt ki. A viadal előtt egy jelenet történt, mely élénk világot vet arra, milyen véleménnyel voltak a törökök a hős Zrínyi Miklósról. Egy Demiihám nevű török vitéz abból a Kamengrádból, melyet Zrínyi pár évvel ezelőtt felégetett, mielőtt a vele szemben kijelölt magyar vitézzel a viadalt megkezdte volna, Zrínyihez futott, tisztelgett előtte és megölelte. A bajvívás, melyben kölcsönös sebesülések történtek, izgalmas látványosság volt mindkét fél számára s a mieink felbomlott rendben az erdőszélről nézték annak lefolyását, mikor megérkezett a rossz erdei úton hátramaradt török seregzöm nagyobbik része. Ennek vezére kikiáltotta, hogy a fegyverszünetnek vége és megtámadta a mieinket. Puskásaink egyideig feltartóztatták az ellenséges támadást, de amikor a török sereg harmadik része is beérkezett, az egyenlőtlen küzdelem elől katonáink megfutamodtak. A vezérek, köztük Zrínyi eredménytelenül kísérelték meg a hátrálást feltartóztatni, végül maguk is futásban kerestek menedéket. Zrínyi élete nagy veszedelemben forgott, mert legutoljára hagyta ott a küzdőteret. Mar