Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1929

Uj pedagógiai irányelvek Európában.

Irta: Molnár Béla.

Mindnyájan emlékezünk az Ember Tragédiájára. Jönnek egymásután: Egyiptom —Athén—Róma—Bizánc—Páris—London — azután a falanszter sivársága. Honnan e tarka kép? Az emberek mennyire másként gondolkoznak, másként cselekszenek! Miért? Miért lett az erény bűnné és a bűn erénnyé, ami szent volt ott, azt lemocskolják itt — a volt mártírokat egyszerre csak bolondnak tartják ... a hősöket kinevetik ... Honnan van ez ?

Ahogy az emberek bizonyos földrajzi egységeken és közösségben nevelődtek, úgy cselekszenek.

Ahogy ma tíz évig neveljük az ifjúságot, úgy fog harminc év múlva a férfikor gondolkozni! De hogyan neveljük ma a gyermekeket, hogy azok 20 —30 év múlva is helyesen gondolkodjanak? Mit mondjunk nekik ma, hogy az 25 év múlva is hasznukra váljék? Könnyű dolog-e ezt vájjon megállapítani?

Pedagógia. Nem tudnám, a tudományok mostoha gvermeke-e, mert lekicsiny- lőleg szoktak róla beszélni, vagy a tudományok országútján talált gyermek-e, kihez körülbelül mindenki jogot formál. Azt hiszem, ezt nemcsak én nem tudom; mindenesetre kevesebben vannak, akik be merik vallani! Kénytelen vagyok összehasonlítást tenni a művészettel. Oly kevesen vannak, akik be merik ismerni, hogy nem értenek hozzá, holott ez nem is volna szégyen. A beismert hozzánemértés talán tisztességesebb dolog, mint a kontárkodás, és ami a fő — nem oly veszélyes! Egy másik hasonlat torlódik elém. Egészen bizonyos, hogy az oroszok ép úgy voltak a mukdeni és a mazuri csatákkal, mint mi a piavei áttöréssel — sokan megnyerték ezeket az elvesztett csatákat — otthon, erősen rumozott tea, vagy vutki és pilseni sör, vagy jó savanykás homoki bor mellett.

Mivel a pedagógiai reformokról kellene beszámolnom, mi is az a pedagógia, illetve nevelés.

Egy már nagyon öreg úr — maga is valóban öreg volt, hát még az utána élesztgetett emlékezet — körülbelül azt mondta, hogy a nevelés nem egyéb, mint az ifjúságnak a törvények és a legöregebb, a legkiválóbb férfiak véleménye által szentesített oly életmódhoz való szoktatása, mely életmódot majdan mint meglett férfiak szinte jónak fognak látni, amennyiben belátják, hogy helyes volt már zsenge korban hozzászokni annak a szeretetéhez és annak a gyűlöletéhez, amit mint felnőtteknek szeretniük, illetve gyűlölniök kellett.

Röviden: a nevelés szoktatás egy bizonyos életmódhoz, életfelfogáshoz. A nevelésnek ez a legősibb meghatározása után temészetesen még többen merészkedtek, hogy megváltoztassák. Nem térek ki rájuk, nemcsak helyszűke miatt, hanem azért sem, mert bizonyos kibővítéssel ma is ez fedi legjobban a nevelésről alkotott nézetünket, mert ennek a definíciónak morális cél szolgál alapul. Ha növendékeink felnőnek, lássák be, hogy az az életmód, életfelfogás a helyes, melyre mi szoktattuk őket.