Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
28 perizmus és az elégedetlenség, ez csak azt jelenti, hogy az iskolának' fokozott kötelessége, hogy .......... a korrupció és erkölcstelenség kemény és kegyetlen ellenségeivé nevelje a fiatalságot. Mert az élet sohasem olyan, amilyen, hanem amilyennek látjuk. Ha az életben egy sereg csirkefogó ideig-óráig diadalmaskodik, ha a szélhámosok százezreket harácsolnak össze, ha a tőzsde körül milliók születnek semmihői, ha protekciós tökfilkók pillanatnyilag karriert is csinálnak, ez még nem jelenti azt, hogy csirkefogóknak és tökfilkóknak áll a világ. Amint hogy nem is áll. A tanárember mutasson rá arra is, hogy a tőzsde körül nemcsak születnek, de hamar meg is semmisülnek a milliók, a hazárdériának és a lelkiismeretlen harácsolásnak előbb- utóbb börtön a vége és a tökfilkó épp oly rohamosan síílyed vissza a nyomorúságba, mint amilyen hamar felkapaszkodott az uborkafára. Hiába minden látszat, az élet nagy igazságtevő s komoly haszna és jutalma egyedül csak a komoly munkának és a komoly tudásnak van. Nézzen körül a gyermek a politikai, gazdasági és a tudományos világban : valódi hatalom, valódi siker, valódi eredmény sehol sincs, csak a régi kipróbált, szolid munkásemberek kezében, gondoljon arra, hogy hirtelen magasra vergődött hadiszállító, síber, koronaronló, értékpapír- és valutáris konjunkturahősök ma ismét rongyos cipőben járnak, vagy a Markó-utcai fogházban söprik az udvart. Nézzen körül: könyökemberek, stréberek, szájhősök, demagógok, üresfejű protekciós fickók tündöklése csali hónapokig vagy pár évig tart, gyalázata és nyomorúsága pedig holtig. Hiába minden frivolitás, minden infláció, minden tőzsdekonjunktúra, igazi értéke csak a színaranynak van és volt és lesz, és igazi haszna csak a tehetséges ember munkájának, a jellemnek, a becsületnek és a tiszta erkölcsnek. És még egyet magyarázzon meg a tanár az ő ifjúságának. A saját sikertelensége vagy nyomorúsága miatt mindenki a közállapotok nyomorúságát vagy a korrupciót vagy az új idők materiális és cinikus atmoszféráját okolja, a saját szerencsétlenségéért mindenki a társadalmat teszi felelőssé, holott a legtöbb embernek erre egyáltalában nincs meg a joga. Figyeljük csak meg, züllött lelkek kényelmes álláspontja játszani a mártírt s mutogatni azokat a sebeket, amelyeket szerinte a társadalom, a valóság szerint azonban a saját maga ostobasága vagy erkölcstelensége ütött a testén. Jól teszi a tanár, ha arról is felvilágosítja a növendékeit, hogy egzisztenciájuk és jövőjük egyetlen biztos alapja az, ha ellentmondanak és ellenszegülnek annak az erkölcsi nihilizmusnak, amelyre ők cinikusan hivatkozni szoktak.“1 Ma az iskola minden munkását tényleg át kell, hogy hassa a legszentebb felelősség tudata. Nem lehet igazán szívét, lelkét odaadó nevelő és oktató az, aki nem érzi, hogy növendékeiéit; felelős a szülőknek, a hazának, saját lelkiismeretének és az Istennek. A lelkes pedagógus, akiben él a felelősség tudata, nem azért dolgozik, hogy megkeresse kenyerét, elismerést, vagy dicséretet arasson, hanem azért, mert tudja, hogy kincsek vannak rábízva, melyeket nemcsak megőriznie kell, hanem gyarapítania és értékükben fokoznia is. Nem állana hivatása magaslatán az a tantestület, amely a neki átadott fiatal lelkeket értékgyarapítás nélkül, formátlanul, csiszolatlanul adná vissza a társadalomnak. Erőnkhöz képest s a viszonyok által megszabott korlátok közt mindent igyekeztünk megtenni nevelő és oktató munkánk sikerének biztosítására. Reméljük és hisszük, hogy fáradozásunkat Isten áldása kiséri. 6. Vallás-erkölcsi nevelés. Hogy a vallásos, erkölcsös nevelés eredményeit fokozzuk, nagy gondot fordítunk annak ellenőrzésére, hogy növendékeink hitfeleke- zeteik szerint vallásos kötelességeiknek pontosan eleget tegyenek. A r. k. növendékek minden vasár- és ünnepnap szentmisét és exhortációt hallgattak. A lefolyt tanévben ötször járultak a szent gyónás és áldozás szentségéhez, októberben esti „rózsafűzér- ájtatosságokon“ vettek részt, okt. 7.-én pedig hittanáruk vezetésével részt vettek az Első Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus megünneplésére rendezett székesegyházi 1 Surányi Miklós: A kiábrándult gyermek. Nemzeti Újság 1929 jún. 8.
