Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928

14 letésű Polleretzky András állított fel ugyancsak 1743-ban. Polleretzky, mielőtt ezred­parancsnok lett, mint tiszt a Bercsényi ezredében szolgált, róla Bercsényi mindig tisztelettel és dicsérettel nyilatkozott, s így szinte hihetetlenül hangzik, hogy ez a tiszt, mint ezredtulajdonos, katonái megfegyelmezésében teljesen erélytelennek és hanyagnak mutatkozott elannyira, hogy ezredét a király 1788-ban, kimondottan rossz magaviseleté miatt oszlatta fel s részeit a Bercsényi- és a Turpin-ezredekbe olvasz­totta be. Forster valószínűnek tartja, hogy a túlzásba vitt rekvirálás, a kíméletlen sarcolás és fosztogatás volt az a hiba, melyről a Polleretzky-ezred katonái hírhed­tekké váltak, s amely hiba, — bár arra példát más ezredeknél is találunk, — az ezred és parancsnoka sorsát végre is megpecsételte. Az 1745-ben alakult Ferrari-huszárezred, s az 1758-ban felállított Nassau-huszár- ezred megint kevés érdekességgel bírnak a mi szempontunkból, mert magyar parancs­nokuk nem volt — s mert a huszárok is, akik alkották, nagyrészt idegen nemzetiségű elemekből kerültek ki. Hosszú életű különben egyik sem volt közülük, s szereplésük a franciaországi lovasság történetében említésre méltó nyomokat nem hagyott.1 Tizenegyediknek 1761-ben de Conflans marquis, a könnyelmű életéről hírhedt, de bátorsága és férfiúi szépsége miatt bámult francia huszárezredes alapított — nagy­részt szintén vegyes elemekből — huszárezredet. Azonban ennek az ezrednek a repu­tációja is a Polleretzkyéhez volt hasonlatos, s ezért huzamosabb ideig való fennállása egyedül az udvarnál igen nagy kegyben álló, daliás parancsnoka személyes prestige-é- nek tulajdonítható. Hiába! az emberek és lovak eltartásához sok pénz kellett, — az ezredparancsnok költséges, fényűző élete is sok pénzt emésztett fel, s minthogy a királytól kapott javadalmazás mindezek fedezésére nem volt elegendő, — a hiányok pótlására egy mód, egy megoldás maradt csupán: a sarcolás, az ellenséges területek kifosztása. S ebben Conflans marquis valóban a művészetig fejlesztette praxisát. Amerre ezrede elvonult, a kastélyok, kolostorok, városi székházak kincstárai kiürül­tek, s akárhányszor bizony — mi tagadás — a dolgos polgárok vagyona is prédára került. Különben Conflans jellemének, de a korviszonyoknak illusztrálására is nagyon alkalmas az a kis anekdota, amelyet Forster a Conflans-ezred viselt dolgairól szólva említett művében feljegyezni jónak látott. Mikor a marquis kíméletlen sarcolásainak híre a királyi udvarba is eljutott, s azon még a tékozló könnyelműségéről híres XV. Lajos is megbotránkozott, Conflans marquis egy ízben a király szemrehányásaira cinikus nyugalommal a következő választ adta: „II est vrai que j’ ai pillé comme un autre ; mais depuis que j’ ai 200.000 livres de rente, je suis devenu un honnéte hőmmé“. így igazán csak a XV. Lajos korának embere beszélhetett, annak a királynak a courtisanja, aki, ha pénzszerzésről volt szó, mint tudjuk, maga is alig volt kímé­letesebb alattvalóival szemben, mint katonái a megszállt területek lakosai iránt. Egyebekben a Conflans-ezred sem élte túl a nagy forradalom napjait. A királyhű csapatok szervezkedése, gyülekezése alkalmával ugyanis egy escadron kivételével az egész ezred az utóbbiak táborához csatlakozott, s így akkor, mikor a forradalom diadalai után a francia hadsereg átszervezése szóba került, kegyelemre nem számít­hatott. Végre tizenkettediknek, 1764-ben ismét magyar huszárezred alakult a francia hadseregben: az Eszterházy-ezred. Az ezredalapító Eszterházy Bálint László fia annak az idősb Eszterházy Bálintnak, akit 1720-ban Bercsényi hozott magával Török­országból, s aki, mint láttuk, 1733-ban (a később Chamborant-ról elnevezett) első Eszterházy-ezredet alapította. A két Eszterházy-ezredet még francia katonai írók is gyakran összetévesztik egymással, sőt megesik, hogy egynek is veszik azokat. Pedig láttuk, hogy az idősb Eszterházy ezrede idők folytán alapítója nevét elvesztve, mint Chamborant-ezrcd érte meg a királyság végét s mint 2-ik huszárezred élt tovább a 1 A Ferrari ezred 1756-ban oszlott fel, a Nassau hercegé pedig 1776-ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom