Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
5 A modern filozófia igenis méltó folytatása régi, nagy koroknak s így izmosodást, gyarapodást jelent a tudományok életfáján. Ez az izmosodás elsősorban régi felfogások kimélyítésében, megszilárdításában, a megkezdett utak kiszélesítésében áll. Bátran állíthatjuk azt, hogy a modern filozófusoknak egy igen nagy része valamilyen kapcsolatban van Kanttal s elsősorban azoknak az eszméknek tisztább, biztosabb alapokon nyugvó kifejtésére vagy helyreigazítására irányítják törekvéseiket, amelyek ebben a hatalmas szellemben megszülettek. Az ideálizmus és reálizmus legkülönfélébb felfogásai akár közvetve, akár közvetlenül, akár pozitív, akár negativ tendenciával, jórészt Kantban gyökereznek. Azonban tévedne valaki, ha azt gondolná, hogy a modern filozófia ujjat, a régitől bizonyos tekintetben függetlent nem alkotott. A filozófiának majd minden ágában találkozunk jelenségekkel, amelyek modern talajból fakadtak, új útakkal, amelyek eddig járatlan mezőket szelnek át. A modern filozófia életerejének lüktető árja nem elégszik meg a filozófia törzsének a kiszélesítésével, hanem új ágakat is hajt, hogy ezekben is csillogtassa az emberi ész teremtő, alkotó erejének hatalmát. Egy ilyen új ág a filozófia fáján, egy ilyen új út ennek a tudománynak óriási mezőin a filozófiai alaptudoihány megteremtése is. Azon törekvések mellett, amelyek régi eszmék megvilágítására, régóta gomolygó ködök eloszlatására irányulnak s azon fáradozások mellett, amelyek a meglévő keretek között új felfogásokkal törtetnek az igazság forrása felé, elénk lépnek oly kísérletek is, amelyek nemcsak új tartalmat, hanem új formát, új keretet is jelentenek a filozófia életjelenségciben. Hogy született meg az alaptudomány, a modern filozófia ezen új útja? A filozófiai alaptudomány végső gyökere az emberi értelem egyik alaptermészetében, általánosító jellegében, tendenciájában keresendő. Az emberi értelem nem nyugszik meg addig, míg izolált megismeréseit az igazságok összefüggő hálózatába bele nem szövi. Ismereteinknek ez a rögzítése, biztosítása azáltal történik, hogy megismeréseink köreit mind szélesebb és szélesebb körökbe illesztjük bele. Ezek a fokozatosan szélesbülő körök nem egyebek, mint mindinkább táguló általánosságok. Azonban az ismeretelméleti racionálizmus egyoldalúságába esnénk, ha azt állítanék, hogy az általánosítás teljesen kimeríti a megismerést. Akárhogy fogjuk is föl az egyes ítéletek lényegét, ha az ítéletek főjellemét mindjárt subsumptionális funkcióban látjuk is a megismerés egyedüli célját, semmiképen sem kereshetjük tisztán általánosító ítéletkapcsolatok felderítésében. Épen ezért a tudományok differenciálódásában sem egyedül az általánosító tendencia a döntő hajtóerő. A tudományok nemcsak az általánosítás, hanem a speciálódás irányában is differenciálódnak. Annyi azonban tény, hogy a tagozódás folyamatában az egyik irány az általánosítás felé mutat s ezen általánosságra való törekvés szülte a modern filozófia egyik új diszciplínáját, az alap- tudományt is. Milyen cél, milyen törekvések nyilatkoznak már most meg ebben az új filozófiai diszciplínában ? Ha egy szóval akarnánk erre a kérdésre felelni, azt kellene mondanunk : a tudományok szilárd megalapozása az a feladat, amit a filozófiának ez az új ága magának kitűzött. Egy olyan széles gyűrűt akartak ennek a tudománynak a megalapítói és művelői az ismeretek számára húzni, amely az összes tudományok, az összes igazságok összetűzésére alkalmas legyen. Természetes azonban, hogy nem szabad arra gondolnunk, hogy ismereteink, tudományaink megalapozásának a szükségét csak a modern filozófia érezte. Ha ezt állítanók, a régi filozófia tagozódását csak speciálizálódásnak kellene tartanunk, ez pedig ellene mond a megismerés természetének. így hát azt kell felvennünk, hogy a modern filozófiában valami speciális jelenség következett be, amely ezt az általánosító törekvést kiváltotta. Ez a jelenség pedig nem volt egyéb, mint a filozófiai ideálizmus modern formájának megjelenése, amely irány az eddigi reális világ mellett úgyszólván
