Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
17 Centrális törvényszerűsége az alanyban magában gyökerezik s innen merül fel időn- kint a tudat felszínére. A tudat mindig kizárólagosan az alany egy bizonyos állapotának szemlélése. Hogy áll azonban fenn magának a tudatnak a törvényszerűsége? Ezt újra többféleképen lehet elképzelni. Berkeley azt tanította, hogy a tudat- tartalmak törvényszerűségét minden egyes esetben az Isten külön-külön csodával idézi elő. Más-más felfogásra mutat az okkazionálizmus s Leibniz praestabilita harmóniája. A pozitivisták az érzetekre nézve állítanak fel olyan teóriákat, amelyekkel a másik kapun ugyanazt beeresztik, amit az egyiken kiűztek. A fenomenálisták egy meghatározatlan X-re vezetik vissza a tudattartalmak törvényszerűségét. Az ideálistáknak az a része, amely nem racionálizálja a tudatélményeket, az értékek vagy ideák reálizálódását látja a tudatos létezőkben. A létezésnek második formája a reális lét. Míg a tudattartalmaknak létjellegű fennállását csak az idealistáknak egy része vonta kétségbe azáltal, hogy a tudatélményekben végeredményben az emberi elme előtt még kevésbbé ismert viszonykomplexumot lát, reális létet a modern filozófusoknak egy igen tekintélyes része egyáltalán nem akar ismerni. Reális létet épúgy nem ismernek el az objektiv ideálisták, mint a pozitivisták. A különbség köztük természetesen óriási. Míg a pozitivisták előtt annak a világnak, amit a kritikai reálisták az alanytól függetlenül létezőnek vallanak, semminemű léte nincs, addig az objektiv ideálisták a reális létezők helyén igenis szükségesnek tartanak egy külön világot, de ennek a világnak a fennállási formája nem a lét, hanem az érvény, amiről alább mindjárt szó lesz. Milyen természetűnek hirdetik a reális létet azok, akik tudattartalmaink alapjául transcendens létezőket vesznek fel? A transcendens filozófusok mindnyájan egyetértenek abban, hogy a reális világ tudatunktól függetlenül létezik. Csak egy lény létezik, amely tudatával ezt a világot is átfogja : az Isten. Az emberi megismerés azonban olyan természetű, hogy a transcendens világnak érzékeinkre gyakorolt hatása alapján a gondolkodás segítségével csak egy képet konstruál magának arról. Hogy már most milyen ennek a tőlünk független transcendentális világnak a létezési formája, erre vonatkozólag más és más feleletet kapunk a reálizmus különböző típusaitól. Éppen ezért először ezeket a típusokat kell röviden szemügyre vennünk. A fenomenálisták, amint már fent láttuk, elfogadnak ugyan egy tőlünk függetlenül létező reális világot, tudattartalmainkat erre vezetik vissza, de teljesen megismerhe- tetlennek tartják azt. Ennek a felfogásnak az alapítója egyik értelmezés szerint Kant volt, aki azt hirdette, hogy megismerésünk formái, a szemléleti formák (tér és idő) s a kategóriák (a Kant-féle kategóriák) csak a tudattartalmakra vonatkoznak, míg a transcendens világra még az okságnak sincs érvénye. Azok a transcendens filozófusok, akik a reális világot megismerhetőnek, vagy legalább részben megismerhetőnek hirdetik, vagy teljesen olyannak gondolják a világot, mint amilyennek megismerjük, (nem tévesztendő össze ezeknek a felfogása a naiv reálistákéval, akik azt tanítják, hogy a külvilágot közvetlenül ismerjük meg!) pedig vág}' részben vagy teljesen különbözőnek képzelik el attól a képtől, amelyet megismerésünkben nyerünk róla. Akik a transcendens világot csak részben hirdetik a megismert világtól különbözőnek, azok a látás, hallás, ízlés, szaglás adatait szubjektiveknek, ellenben a tapintás és izomérzetek adatait objektiveknek képzelik. A teljesen radikális felfogás hívei még az utóbbi adatokat is szubjektiveknek veszik és azt tanítják, hogy a transcendens világ csak megfelelője, nem pedig mása vágj7 képe a megismert világnak. Lássuk már most, milyen lesz a különböző felfogású reálista filozófusoknak a transcendens létről alkotott nézete! 2
