Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1927
11 inának analizálásánál lépnek fel. A problémák egész sorozata fűződik a tárgy struktúrájához, fennállásához, a fenállás különböző formáihoz és módozataihoz s végül alkotó momentumaihoz. A legalapvetőbb különbségek a tárgy fogalmának analízisénél arra a kérdésre vonatkozólag mutatkoznak, milyen a tárgyak struktúrája, vagy más szóval, melyek azok a momentumok, amelyek az egyes tárgyakat azzá teszik, amik, amelyek másoktól elhatárolják őket s amelyek lehetővé teszik azt, hogy a tárgyak bonyolult rendszerében helyet foglalhassanak. A tárgyak struktúrájára vonatkozólag más feleletet kapunk az ideálistától, mást a reálistától s mást a pozitivistától. Sőt nemcsak az egyes rendszerekben merülnek fel ebből a szempontból különbségek, hanem az egyes rendszereken belül az egyes filozófusoknál is mutatkoznak eltérések. A struktúrakérdés felfogásaiban a legélesebb diszharmóniát az a nézetkülönbség idézte elő, amely az ismeretszerzés forrására vonatkozólag keletkezett az egyes filozófiai rendszerek között. A rációnalisták azt hirdetik, hogy ismereteink egyedüli forrása az ész, míg az érzékek adatai csak arra szolgálnak, hogy az ész munkáját megindítsák. Az emberi megismerésben természetesen nem lehet abszolút rácionálizmus- ról szó, hanem duálisztikus ismerettényezői miatt szüksége van prelogisztikus érzetelemekre, amelyek racionálizmusát pszichológiai szempontból relátívvá teszik. Ezen ismeretelméleti felfogás korrelátivumaként a tárgy struktúrája sem lehet más, mint szintén logikai, rácionalisztikus. A tárgyakban nincs statikus adottság, logikailag felbonthatatlan empíria, hanem minden tárgy végeredményben a viszonyok törvényszerűségéből áll, amely törvényszerűség legutolsó nüánszáig az emberi értelem számára megközelíthető. A tárgyaknak ily értelmű felfogása azonban sohasem lehet befejezett, sohasem lehet tökéletes az emberi értelem számára, hanem csak egy abszolút tudat előtt tárulnak fel a maguk végtelenségében azok a szálak, azok a vonatkozások és viszonyok, amelyek a tárgyak törvényszerűségét képezik. Az emberi elme számára a tárgyak örök feladatok, ideák Kant értelmében, amelyeknek bonyolult viszonytörvényszerűségében a fáradhatatlan emberi megismerés dualisztikus diszkurzitásával lassan előre küzdi magát, de a végtelenség örök titkaiba soha bele nem hatolhat. A szenzuálizmus ismeretelméleti felfogása szerint viszont biztos ismeretünk csak érzékeink által lehet. Az ész a maga formáival, fogalmaival, Ítéleteivel és következtetéseivel nem csinál egyebet, mint az érzékek adatait diszkurziv természetének megfelelően felbontja és új szintézissel a tudat számára rögzíti. A tárgyak ezen megismerési módnak megfelelően nem viszonytörvények, hanem érzéki adottságok, amelyeket az ész ábsztrákció segítségével logizál. A tárgyak tehát ezen felfogás szerint nyugvó, befejezett tulajdonságkomplexumok, önmagukban bizonyos tekintetben irracionalizmusok s csak az emberi értelem másolataiban nyernek bizonyos mértékig racioná- lisztikus jelleget. Van végül oly ismeretelméleti felfogás is, amely a két ellentétes felfogás között középútat képez s amely a két ismeretforrást egyformán nélkülözhetetlennek vallja az emberi megismérésben, bár az intellektust, az észt magasabbra értékeli, mint az érzékeket. Ez a kriticizmus álláspontja. A kriticizmus ismeretelméleti középútjának megfelelően tárgyelméleti felfogása is középhelyet foglal el a racionálizmus és szenzuálizmus között. A kriticizmus megkülönböztet racionális és irracionális elemeket a tárgyakban. A racionálisztikus és irracionálisztikus elemek szintézisére vonatkozólag azonban az egyes filozófusok között óriási felfogáskülönbségek vannak. Ezeket a felfogáskiilönbségeket azok az óriási nehézségek idézték elő, amiket a racionális és irracionális elemek egyesülése jelent a tárgyakban. Hogy lehetséges az, hogy rácionális ideálitások s irrácionális reálitások a tárgyak egységébe keveredjenek ' Nem jelent-e az ugyanolyan problémát az emberi elme számára, mint a materiális és pszichikai elemek egybeolvadása','
