Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1926
11 A módszeres földolgozás menete ezek után a következő. A szöveg világos értelmes felolvasása fogja vetíteni a kiválasztott szövegre az első világosságot32. Ezt kövesse — a francia módszer szerint — a vezető gondolat (l’idée principale, l’idée centrale, le sujet) kidomborítása. A feldolgozásnak erről a második fázisáról a mi utasításunk nem szól, s nagy általánosságban csak annyit ajánl, hogy „a tanár röviden már előre tájékoztassa a tanulókat ama kérdések felől, amelyekre az olvasandó darab vonatkozik“33. Ezt követheti — szintén csak a középső és magasabb fokon — a darab szerkezetének (le plan) a stilisztikában és poétikában tanultakra támaszkodó rövid megbeszélése. Ezen bevezető magyarázatok után térünk csak rá az olvasmány tartalmi elemeinek részletes megbeszélésére. S itt a francia utasítás bámulatosan gazdag a tekintetbe vehető szempontok érdekes felsorolásában. „Ha egy tájról van szó a darabban, — mondja az utasítás — megkell vizsgálnunk,hogy az melyik vidékről való lehet, hogy a leírás melyik évszakot, a nap melyik óráját akarja feltüntetni s mik az erre vonatkozó feltevésünk bizonyítékai. Meg kell vizsgálni a leírásban kivehető vonalakat, színeket, az egész megvilágítást; gondolatban vászonra vetítjük át az egész képet, elhelyezzük azon az összes részleteket, kijelölve mindegyiknek az egészhez viszonyított szerepét és fontosságát. Hasonlók lehetnek a szempontjaink egy drámai szemelvény, egy elbeszélés, egy anekdota taglalásánál is. Megvizsgáljuk aztán, hogy a képzelt dolgok elbeszélésében megvan-e a kellő valószínűség, a történeti művekben az igazság és hitelesség ismert kritériumai. Ily módon kifejlesztjük a tanulókban a kritikai szellemet, amely nem egyéb, mint egyik módja a józan ész megnyilvánulásának. Máskor appellálhatunk a tanulók képzelet- és érzelemvilágára. Az így felfogott szövegmagyarázat tehát valóban lelket művelő oktatássá válik, ha e kifejezésen igazi kiművelését értjük annak, ami a gyermek lényének legfogékonyabb, legbensőbb, legértékesebb része.“34 Az író stílusának, kifejezéseinek tanulmányozására is nagy gondot kell fordítanunk. S itt a francia utasításokban megint gazdag felsorolását találjuk azoknak az eljárásoknak, „amelyeknek segítségével az olvasmány alaki elemeiben rejlő szépségeket még a kezdő tanulókkal i§ észrevétethetjük s őket azok aesthetikai méltatására, értékelésére rávezethetjük. Megkísérelhetjük p. o., nem tudnók-e a szövegben előforduló szavakat szinonimáikkal helyettesíteni; a hasonlatokat,alakzatokat kiküszöböljük vagy átalakítjuk, a verssorok rendjét vagy rímeit megváltoztatjuk stb. Ide tartoznak azok a gyakorlatok is, melyeket rendesen a nyelvtani oktatás körébe szoktunk utalni, de amelyek az irodalmi oktatás céljaira is nagyon jól felhasználhatók: egyes szám helyett többes szám használata, idők, módok kicserélése, függő beszéd helyett egyenes beszéd alkalmazása stb. Mind olyan műveletek, melyek az olvasott darab külső képét jelentékenyen megváltoztathatják s a tanuló egész gondolkozására nagy mértékben serkentően hatnak. Egyszer az olvasmányul választott elbeszélés hősét hősnővel helyettesíthetjük, máskor a múltban történt eseményt a jelenbe ültetjük át, vagy p. o. összehasonlítjuk a szöveget az azt kisérő képpel, s ily módon szembeállítjuk egymással azokat az eszközöket, amelyeket két különböző művészet a maga céljai megvalósítására igénybe vehet. Az olvasmány taglalásának utolsó pontjaként meg kell keresnünk, melyik az az író részéről elfoglalt elvi álláspont vagy az a tanulság, mely az elmondottakból kihámozható. Mert rendkívül fontos, hogy a tanulók a könyvet sohase válasszák el az élettől, hogy abban mindig olyan emberek impresszióinak, megfigyeléseinek, gondodivers frappe beaucoup les éléves et laisse dans leur esprit des souvenirs vivaces“. (Instr. 11. o.) 32 Ut. 60. o. — 74. o. Instr. 11. o. 33 Ut. 66. o. 34 Instr. 11. o.
