Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1925

12

elé korlátokat vethet, hanem idősebb bajtársat, aki együtt játszik, sportol velük, aki, midőn játékról van szó, nem szigorú pedagógus, hanem csak „primus inter pares“.

A test fejlettségének és jó egészségének egyik feltétele a rendszeres táplálkozás. Növendékeink naponta ötször étkeznek s mindenkor fiatalos jó étvággyal fogyasztják el az Ízletes és bőséges ételeket. Hozzátartozóiktól élelmiszert tartalmazó csomagokat nem kaphatnak és zsebpénzüket nyalánkságokra nem költhetik, így érjük el azt hogy minden étkezéshez jó étvágyai ülnek le, már pedig csakis az ekként elfogyasztott eledelnek van igazi tápláló értéke.

Az ember társas lény. Növendékeinkből nem szobatudósokat, vagy kiváló sportférfiakat akarunk nevelni, hanem lelkes, megbízható és az élet minden körülményei közepette helytálló keresztény hazafiakat, akik hivatásbeli elfoglaltságukon felül a társaságban is megállják helyüket. Erre növendékeinket az intézet illemtani és táncórákon készíti elő, s amit így elsajátítanak, azt módjukban van az intézet falain kívül is gyakorolni, természetesen hozzájuk illő társaságban. Meghatározott napokon növendékeink a városba mehetnek, ahol rokonaiknál és ismerőseiknél látogatásokat tehetnek, sőt meghívás esetén náluk étkezhetnek is.

Ebből a rövid vázlatból is kitetszik, hogy intézeteinkben az internátusi nevelés a legmodernebb pedagógiai elvek alapján s a legmesszebbmenő körültekintéssel van megszervezve. Könnyű átlátni, hogy ilyen nevelést, mai gondteljes korunkban, egy otthon sem nyújthat. Az igy szervezett és vezetett internátusok tehát a családra és az országra egyaránt jótékony hatásúak.

Még néhány szót arról, hogy a szülői ház miképen kapcsolódjék be az in- ternátus nevelő munkájába. Megszokott jelenség, hogy a szülői házba szabadságolt növendéken az intézetbe való visszatérésekor nagyfokú fegyelmi és magatartásbeli visszaesés észlelhető. Lélektani oka nyilvánvaló : Otthon a megszokottól eltérő környezetbe került. A szülő rég nem látott gyermekét kényezteti. Csak közvetlen jólétével törődik, távolabbi érdekeit figyelmén kívül hagyja. Az otthon csupa szabadság: Rokonok, ismerősök részéről csupa dicséret hangzik: „Mennyire megnőtt, megférfiasodott!“ Pár napi otthoni levegő s a „stramm“ növendék kényeztetett „pubi“-vá fejlődik vissza.

Az intézetben már számolunk ezzel a jelenséggel S minden szünidő után egy-két heti intenzivebb nevelői munkát fordítunk arra, hogy növendékeinket ismét a rendes kerékvágásba tereljük. Sajnos, a túlzó szülői szeretet igen gyakran nem éri be a kényeztetéssel, hanem olyat is megenged gyermekének, ami a növendéknek el van tiltva. Sőt volt eset, midőn a növendék az intézeti tilalomra hivatkozva iparkodott valamely „kedveskedés“ elől kitérni, szülője ezzel nyugtatta meg: „Ha én megengedem, senkinek se lehet ellene kifogása“. Helytelen felfogás, mert hisz a szülő — midőn gyermekét az internátusba adta — alávetette azt — és közvetve önmagát is — az intézet szabályainak. Főképen ez az a pont, ahol a szülő ellentétbe kerül az intézet szellemével, pedig az együtthaladás feltétlenül szükséges, mert hisz minden ilyen ellentétnek a gyermek vallja kárát. Pedig megértéssel egy úton kellene haladnunk, mert hisz szeretetünk tárgya: a gyermek ott, a növendék itt — egy személy. Gyakran azonban a két érdekelt tényező külön utakon halad, azt hívén, hogy mindkét ut egy célhoz — a növendék boldogulásához — vezet. Pedig a két ut közül csak az egyik helyes: az, mely a távol jövőben a növendék boldogulását tartja szem előtt; míg a másik, a szülő által választott út, pillanatnyi örömökben bővelkedhet ugyan, de a végén nincs eszményi cél, csak bizonytalanság és biz’ sokszor csalódás.

Havonkint két-három levél hazulról, mely a fiút kitartásra, a kitűzött cél felé továbbhaladásra serkenti s közli a fiút közvetlenül érdeklő családi híreket,