Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1924
NEVELÉS ÉS NEMZETI ESZME. Irta: Vass Miklós. A nevelés nem a jelennek, hanem a jövőnek szól. Elsősorban nem a múlandó, törékeny egyének érdekeit nézi, hanem az örökös fajnak, nemzetnek dolgozik. Főfeladata és ideális célja tehát ebben van kijelölve. Mert nem a rész a fontos, hanem az egész. Nem a sejt, hanem a fa. A résznek mindig csak az egészben van igazi értelme. Azért például a szobrász a szobor megalkotásánál nem a részletekre veti a fősulyt. Alapeszméjét az egész szobor fogja kifejezni. Akkor is, mikor a részletekre tér, lelke előtt mindig az egész terve lebeg. így kell történnie valamiképen a nevelésnek is. A részletmunkát a növendék önmaga végzi. Alakítja, formálja önmagát a saját akaratával. De nevelőjének feladata a növendék akaratának segítése és irányítása, ennek az akaratnak beállítása a fajnak, a nemzetnek szempontjai szerint. Azért kell, hogy a nevelő legyen megszemélyesítője a nemzet gondolatának, hordozója a nemzet vágyainak, törekvéseinek, céljának, kívánalmainak. Aki ilyen lélekkel fog hozzá a neveléshez, művésze lesz annak csakhamar kellő gyakorlat és tanulás után. De aki enélkül vág neki, az magával hordhatja a pedagógia egész fegyvertárát, — lesz a nevelésnek esetleg jó napszámosa, de sohasem művésze. Művészet és mesterség! — Mily messze állanak egymástól! — Pedig talán a feladat, az anyag, a tanultság és gyakorlottság ugyanaz. Nincs köztük más különbség, csak egy picike kis isteni szikra. Inspirációnak, intuíciónak, művészi tehetségnek hívják. Birtokosait látnokoknak, váteszeknek, költőknek, művészeknek nevezik. De bárhogy hívják is őket, kincs van a lelkűkben. Tehetség. Meg tudják látni a teremtett dolgokban (tájban, virágban, történelmi korszakokban) a lényeget, a lelket és ki tudják fejezni, jellemző erővel, úgy, hogy világítanak vele. Színek, vonalak, hangok, tettek vagy emberi élet a beszédjük. Mindenkihez és minden korhoz szólanak. — Megérti őket mindenki és mindenütt Ami bennük beszél, meggyőz, lelkesít és felemel, az a dolgok, történések lelke: az igazság. Az pedig egy és örök. Sohasem a részt, mindig az egészet foglalja magában. A művészi tehetség isteni adomány. Könyvekből, gyakorlatból elsajátítani nem lehet. Tanulás, gyakorlat megadja a kifejezésbeli ügyességet vagy fokozza azt. De mit mondjon az, akinek mondani valója nincsSzíneket, vonalakat, eseményeket lát csak. Azt ki is fejezi talán meglepő szabatossággal De mit ér, ha hiányzik a belső tartalom. Az, ami a részeket egésszé teszi és élettel hatja át: a lényeg, az élet, a lélek. Innen a külőmbség a művészet és mesterség között. Hány művész van, aki csak mesterember; hány mesterember, aki vérbeli művész. Amaz tanulsággal akarja pótolni, ami itt már a lélekben világít: az isteni szikrát. — Ám a pótlék nem lehet lényeg. — A másiknak talán nincs nagy tanultsága. De lelkében ott lángol a tűz, mely munkára, alkotásra hajtja. S munkája is műalkotás. Talán elnagyolt vonalakkal dolgozik, talán kifejezésbeli ügyessége nincs, de van benne igazság, élet. Mindenesetre kell a tanultság, a gyakorlat Tanuljon meg beszélni, aki szólni akar. De ez maga nem elég Lelket a munkába ! — Egységet a szertefutó részletekbe! — Aki örökösen csak apró-cseprő részletekkel bíbelődik s nem tudja azokat összhangba hozni az egésszel, nem tudja áthatni a részleteket lélekkel, az mondjon le róla, hogy munkája művészi munka, művészi alkotás legyen 1*
