Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1922
6 vesztett szülőföldről. Nyilaló fájdalom ! Széttépett Magyarország ! A mi iskolánk volt az eleven térkép: az integer Magyarország. És mi voltunk eleven történelme szomorú időknek. Ahány levél jött, annyi értesítést hozott hazánk tájairól. Egyik csehekről szólt, másik oláhokról, harmadik szerbekről. De mindenik nyomorúságról, rabbilincsről beszélt. Keserű dátumokról ; ökölszorító eseményekről. Képviselve volt iskolánkban akkor e szomorú hazának minden magyar tája. Hiszen ez az iskola azokból is alakult, akiket előbb földönfutókká tett, azután szétzüllesztett az események forgószele: a régi katona-iskolák roncsaibóli. A régi kalonaiskolák. 1919. január 1.-től—1919. augusztus 1.-ig. 1918. október végén tört ki a forradalom. Bent is, kint is jól megszervezett erők kezelték rugóit. A keresztény magyarság ellenségei. Csak ez a magyar áll szervezetlenül, készületlenül, elbódultan a háború-vesztéstől, mint a főbeütött ember. Elvesztettük a háborút. Kicsavarták, kiadtuk kezünkből a fegyvert. Védtelenül maradt az ország. A védtelen határokon azután prédaéhes ellenség settenkedik át. Bástyáink őrizetlenek. Kincses városaink védtelenek. Az ország szivében rothadás, anarchia, khaosz. Harc nélkül, csúfosan bukott el az ország. Ellenségeitől várt védelmet. Másokban bizakodott. Elfelejtette, hogy minden ország csak annyit ér, annyit számit a népek országutján, amennyi erő van benne. S ha nincs szervezett ereje : játékszer. Rabszolgája idegen népeknek, szervezett fajoknak. Kizsákmányolják. Összetörik. Átgázolnak rajta. így történt! Rövid két hónap alatt rabszolgává aljasult a világverő nemzet. Kincsei fölött, országa fölött kockát vetének. S mire fölvirradt az újév 1919-ben, elveszett kardcsapás nélkül a Felvidék, leszakadt Erdély, elszakíttatott a Bácska és Baranya. — Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Nagyszeben, Temesvár, Pécs fölött idegen zászló lengett. Mindenik városban volt egy-egy katonaiskola. Honvéd vagy közös; főreál vagy hadapródiskola. Gazdag raktárak; kincseket érő fölszerelések. Utasításuk nincs. S a kapuban az ellenség. Az utolsó pillanatban kapkodnak. Hiszen ki is hitte volna, hogy e városokban valaha idegen lesz az ur. A pécsi iskola maradt. „A megszállás — mondták — csak ideiglenes.“ Szomorú sorsát láttuk. — Nagyvárad, Temesvár, Nagyszeben messze. S a vasutak túlzsúfoltak és rendetlenek. Mindenestül oláh kézre jutottak. Tanáraik, növendékeik szerteszéledtek. A pozsonyi közös főreál, a kassai hadapródiskola menekül. De előbb odahagyják idegen honos tanárai, növendékei. A megmaradtak mentik, ami menthető. De kevés a vaggon. A növendékek jórésze karácsonyi szabadságon. Pozsonyban jóformán minden ottveszett. Hiszen még amit vaggonokba raktak, azt se tudják elhozni. Nincs idő. Futni kell. Alig tudnak elhozni néhány megrakott vaggont. Azt is csak akkor, mikor Pozsony másik állomásán már csehek állanak. Három tanár és 36 növendék jön innen. — Még legrendesebben indul és legtöbbet tud magával hozni a kassai volt hadapródiskola Kovács Ernő parancsnok és Daubner Béla tengerész- mérnök kiváló irányítása mellett. A pozsonyi és a kassai katonaiskolák így érnek Hajmáskérre, a tüzérségi táborba december 31.-én illetőleg január 1.-én. Itt virrad rájuk az újév 1919.-ben.
