Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1922
i5 marad. Szükség lett volna rá. Lelkében, kultnrájában idegen volt nekünk e vidék. Mi a magyar géniusznak raktunk itt oltárt; neki gyújtottunk a lelkekben tüzeket. Fegyelemben és munkaszeretetben itt Kismartonban virágzott ki az iskola vallásos és hazafias szelleme. Gyönyörűségét lelte benne elsősorban az intézet tanári kara. De elragadtatással beszélt róla iskolánknak minden hivatalos bírálója is. így elsősorban a tankerület kiváló vezére, Dsida Ottó főigazgató. Kétszer is megszemlélte az iskolát. Májusban és a júliusi érettségi vizsgálatokon. Ismeri azt jóformán megalakulásától kezdve. A legnagyobb elismeréssel szól az iskola gyors fejlődéséről és alapos munkájáról. Meleg szavakkal emlékezik róla Sárkány Jenő, miniszteri kiküldött az intézet felügyelője. Zadravecz István tábori püspök lelkesedéssel üdvözli: „mert — úgymond — itt már visszatértek hozzá, itt már megtalálták az archimedesi pontot: önmagunkat, az izzó magyar lelket.“ Igen ! Ezt kerestük és ezt szolgáltuk az iskolában. Ezt fejlesztettük magyar testvéreinkben az iskolán kívül, mikor tanítottuk az iskolához beosztott munkásokat. Ezt a missziót szolgáltuk, mikor hazafias tárgyú előadásokat tartottunk a város közönségének. Azonban sajnos, nem hiányzott a szomorúság sem iskolánk életéből. A fényt nyomon kíséri az árnyék. Ott sötétlik ma is utainkon, mint a pokol sötétsége ; mert onnan való. Nyomorúságban, koldus- és földönfutósorsban vetődött reánk eddig. Vezekelnünk kell tovább- Legyőzöttek vagyunk. Itt Kismartonban jött a rendelet. Az entente csak egy katona-iskolát engedélyez. Le kell szerelni a többit. így történt. Az 1921. évi LXIV. t. c. alapján megszűntünk katonai iskola lenni és 1921. évi február közepétől nevünk: M, kir. reáliskolai nevelőintézet. Győr 1921 augusztus 1-től, 1922 december 31-ig. Az az árnyék üldözött tovább. — Kismarton és szép vidéke leszakadt hazánk testéről. így akarták a győző hatalmak. — Tehát Kismarton is csak egy stáció volt a mi Kálváriánkon. — Fájdalmasan emlékezünk reá. Eleven még a seb! — Győrben vagyunk ismét. — A paradicsom után sivár pusztaság.—A város szélén a Vadászlaktanya a mi otthonunk. Felelevenedik Hajmáskór emléke. Szeles folyosók, vékony falak, rossz ablakok, rideg, szűk szobák. — Elhelyezkedünk, ahogy tudunk. Tanítunk, ahogy lehet. — Alaktanya fele a miénk. — Aztán beköszönt a hideg ősz; a kemény tél. A városban kitör a járványos betegség: spanyol, influenza, vörheny. Minden iskolát bezárnak miatta. Csodálatos ! Nálunk még csak nyoma sincs. Pedig nyílt folyosón a mosdó, mikor viz van benne. Azonban sokszor csődöt mond a vízvezeték. Ilyenkor ott a kút az udvaron. Két év viszontagsága alaposan megedzett bennünket! — De nyilvánvaló : ez a hely nem iskolának készült és nem internátus- nak való. Várjuk a jobb idők hajnalhasadását. Jön a hir december elején : Pécsre megyünk. Már augusztus végén kivonultak onnan a szerbek. Nyomában új reménykedés fakad. De karácsonyig még semmi intézkedés. Az újév azonban megváltást hoz nekünk. Január elején 1922-ben már útrakészen állunk. Itthon vagyunk! Pécsett vagyunk! Hogy mit találtunk itt: a fentiekből ismeretes. Hogy mily óriási feladat várt az igazgatóságra : érthető. A romokból kellett meleg otthont, iskolát teremteni. Szívós akarat, nagy gyakorlat, izzó lelkesedés meg szeretet kellett hozzá. Ma az otthon kész. Az intézet rendben. Magyarország egyik legszebb és legjobban felszerelt iskolája hirdeti itt, hogy uj vára van a magyar kultúrának.
