A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Gimnázium 1940-41. Tanévi Évkönyve
Kelet és Dél visszatért
íielú is dii i/,L$&zatíd. Nagy nemzetkorholó lírai költőink nem egyszer versbe rejtették azt a sajátos észszerütlen, „irracionális reményt“, amely a legsúlyosabb percekben tör elő a magyar lélekből, amikor a hűvös ész már-már feladta a reményt. És a történelem mindig ennek az önmentő vak reménynek adott igazat. Igazat adott a mi törhetetlen reménykedésünknek is, amikor már-már úgy tűnt, hogy a trianoni éjtszaka a végtelenbe tágul. A magyar Felvidék és Kárpátalja után Erdély egyrésze és a Délvidék is visszaborult az anyaország ölére. Hála a gondviselő Istennek, Kormányzó Urunknak, legfőbb Hadúrunknak, és szerencsés politikánknak, amely kezdettől fogva az Európát újjárendező baráti nagyhatalmak felé fordult: Kolozsvár, Marosvásárhely, Bácska és Délbaranya újra a miénk! Mint gyönyörű színjáték pergett le boldog magyar szemünk előtt a sorsdöntő három esztendő: a magyar feltámadás évei. Az új örömben összeforrt a diák, a szülő és a tanár, a honvédség és a polgárság szíve, újra sziklaerős egységgé kovácsolódott széthúzó nemzetünk. S a régvárt összeölelkezés boldogsága feledteti a gyász éveit, írt ad a százados magyar bánatokra, és megenyhíti a közelmúlt fájdalmas veszteségeit: nagy miniszterelnökünk és hon- védeink véráldozatát. A Felvidék és Erdély vér nélkül, az igazság megdönthetetlen erejével került vissza; a Délvidék visszatérését vérrel kellett megpecsételnünk. De a magyar kard már hozzászokott, hogy megforgassák, ha jogaink érvényesítéséről van szó. A Felvidék és Erdély hazatérése a m a- gyar Igazság megtestesülése volt; a magyar Erő bizonysága. A történelem vaskeze kemény néppé vert ki bennünket a Duna-tájon. Örök hullámzás itt a magyarság sorsa: hol Európa szemébe villogó keleti fényesség, hol lappangó, zsolozsmás élet, a nemzeti katasztrófák után. Megszoktuk, hogy az élet és halál mezsgyéjén járjunk. Csak egyet nem lehet: megsemmisülni. A megmaradás művészetét pompásan elsajátítottuk Európa versengő népei között. S most micsoda erő, micsoda bíztatás számunkra ez az új nemzeti beteljesülés, amelyért húsz éven keresztül forrón imádkoztunk az iskolák padjaiban! Egy nép halhatatlansága független azoktól az esendő körülményektől, amelyek közé a történelem sorsfordulatai vagy nagyobb erők játéka szorítják. Az elmúlt húsz év és a türelmesen kivárt féltámadás az élő bizonyság: egy nép akkor is megmaradhat és élhet, töretlen lélekkel, ha a test. az ország fájdalmasan szétszakad is, és részeiben egyideig rabigába görnyed. Minden a lélek! És a hűség a legtörhetetlenebb hazafiúi erény: a poklok kapui sem vehetnek rajta erőt. A jövő kétes, Európa még nagy lázakban vonaglik. Hisszük, reméljük, várjuk, hogy a jövőben, az áhítozott új világban folytatása lesz a magyar csodáknak. De bármi történjék is: most már nagy tanulságok, csodás biztonságok, átélt nagy örömök biztatását hordozzuk szívünkben. Az örömök másnapján máris felénk int a kettős új feladat: megtartani és fölvirágoztatni az újra egybeforrott hazát. Megtartani, hogy soha többé ne legyen Trianonunk; és fölvirágoztatni, hogy újra nagy és boldog nép álljon a négy folyam partjain. A tragikusan elbukott világháborús nemzedék — apáink nemzedéke — még megérte a „csodák föntjét“, a feltámadást. A mai nemzedék — egykori diákok, mai szülők és tanárok — derekasan kivette részét az elvesztettek visszaszerzéséből. Reméljük, kívánjuk, hogy az új, a jövő nemzedékre — mai diákokra, drága kis magyar leventékre — már csak a megtartás, a boldog újjáépítés és a régiből lett új problémák megoldásának nem kisebb, de nyomasztó emlékektől és csalódásoktól mentes, szép feladata várjon! Dr. Makay Gusztáv.
