A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1934-35. Tanévi Értesítője
A kétezeréves Quintus Horatius Flaccushoz
6 meggyőződésedet nem egyszer nagylelkű pártfogód előtt is kereken kijelentetted. Meg kellett szoknod — ahogy mi is kénytelenek vagyunk megszokni —, hogy félreismernek még azok is, akik talán nagyon jól ismernek — még ma is. Az embereket, főleg az irigyeket nagyon nehéz meggyőzni! Ezért is vonultál el a magányba, ezért is nem szeretted az emberekkel való érintkezést, a törtető, érdekhajhászó városi életet Te, akit soha a misera ambitio, a hitvány nagyravágyás és törtetés nem ejtett hatalmába, ezért voltál legboldogabb, valahányszor szántóföldeid, szőlőkerted, gyümölcsösöd, er- dőcskéd, a Digentia csobogó kristálytiszta vize, kis gazdaságod, takaros villád fogadott be, melyet az ásatások alapján jól ismerünk. Itt aztán miként késői magyar „én“-ed, Berzsenyi Dániel, a niklai remete, derék parasztjaid (boni patres: ep. I. 14. 3.) között zavartalanul élhettél Magadnak, Múzsáidnak, egy-két bizalmas barátodnak és — honfitársaidnak, amiért persze sokan gőgösnek tartottak, míg Maecenasék azt hányták szemedre, hogy oly ritkán fordultál meg náluk. Ettől fogva csak két érzelemnek adtál hangot költeményeidben: a Sabi- numon töltött gondtalan napok örömének és az állam ügyei iránt való állandó érdeklődésnek. Octavianus szándékait és törekvéseit megismerve és azok őszinteségéről meggyőződve most már nem negative veszel részt a nagy reformok megalkotásában, mint szatíráidban tetted, hanem positive, a nélkül azonban, hogy kimondottan az ő pártjára álltái volna; hisz 30-ban csak az actiumi csatában (31.) kivívott diadalt, nem magát Octavianust ünnepelted (c. I. 37.). Hogy a forma tekintetében megint eddig fel nem zavart forrásokból, integri fontes-bői, a klasszikus görög Alkaios, Sappho, Anakreon, Simonides és Pindarosból merítettél, csak dicséretedre válik. Mint a közvélemény hangulatának és a római nép lelkiismeretének megszólaltató ja, mely a Te ajkadon követelt törvényt és szigort a kor romlottsága ellen, első sorban a vallás reorganizálása, a capitoliumi Főisten és a többi láthatatlan, de mindenütt jelenlevő istenek tiszteletének visszaállítása, a régi szigorú erkölcsök felelevenítése, a családi kötelék szentsége, az if júság tisztasága és helyes nevelése, a nőtlenség és egyke, vagy épen gyermektelenség megszüntetése érdekében fejtesz most ki hatalmas propagandát ódáidban, melyeket carmina néven neveztél. Quid leges sine moribus | vanae proficiunt? (mit érnek a törvények mint puszta keret, ha a romlott erkölcsök meg nem javulnak? — c. III. 24. 35/6.), dörögted helyes meglátással és nem egyszer előzted meg a császár reformjait, aki nemcsak nagy regenerátor volt, hanem bölcsen teljesítette nemzetmentő óhajaidat, mert tudta, hogy a Múzsák ihletett dalnoka vagy s hogy Általad a Múzsák szólnak hozzá. Nem szerelmi dalaid hát igazi alkotásaid, melyekben hiába keressük az érzések melegségét, nem is derűs-bús életfelfogásodat, a „carpe diem“ („minden órádnak leszakaszd virágát“) elvét hirdető énekeid és bordalaid, hanem hazafias ódáid, legfőképen pedig híressé vált hat „római ódá“-d (c. III. 1—6.), melyekben olyan vérbeli római vagy, mint Előtted és Utánad senki nem volt, s melyekben utolérhetetlen tömörséggel nyíltan vallód: (c. III. 6.) „Az istenek, a tőlünk elfeledtek, küldtek honunkra gyászt és bajt sokat.
