A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1933-34. Tanévi Értesítője
Tájékoztató a jövő iskolai évre
Tájékoztató a jövő iskolai évre, A tanulók felvétele az 1934/35. iskolai évre június hó 25. és 26-án s folytatólag szept. 6. és 7-én 8—12 óráig történik. Az első osztályba csak olyan növendékek vehetők fel, akik az) elemi iskola négy alsó osztályát nyilvános vagy magánúton sikerrel elvégezték, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdéséhez és folytatásához szükséges szellemi fejlettség fokán állnak. Oly tanuló, aki először vétetik fel az intézetbe, születési és himlőoltási bizonyítványát tartozik bemutatni, ha pedig 12-ik életévét már betöltötte, újraoltását is tartozik igazolni. A többi tanuló tanulmányi értesítője (index) alapján vétetik fel. A felvétel után minden tanulónak szülője vagy annak helyettese kíséretében az osztályfőnöknél kell jelentkeznie beíratás végett. A beíratásnál mind a nyilvános, mind a magántanulók felvételi díj címén 8 P-t, a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület céljaira 1 P-t, az Ifj úsági Vörös Kereszt Egyesület céljaira 20 fillért fizetnek. Továbbá filmoktatási díj fejében a II—VIII. o. tanulói előző évi tandíjuknak 3%>-át, az I. osztályba lépő tanulók a teljes tandíj (110 P) 3%-át fizetik. Az évi tandíj és fenntartási díj együttes összege a nyilvános tanulóknál 110 P, magántanulóknál 150 P. A jeles és jó előmenetelő hadiárvák és hadigyámoltak, — ha igényjogosultságukat a felvételkor igazolják. — a felvételi és egyéb-, valamint az egyesített tandíj és fenntartási díj fizetése alól mentesíttetnek. A megfelelő viseletű és előmeneteli! nyilv. tanulók, ha atyjuk (gyámjuk) anyagi helyzete indokolttá teszi, a megállapított százalékos keretek között az egyesített tandíj és fenntartási díj kirovása tekintetében csökkenő fokozat szerint díjkedvezményben, illetőleg mentességben részesíthetők. Teljes mentességet és 5. fokú kedvezményt (évi 20 P díj) csak példás magaviseletű, általános jeles előmeneteld és teljesen szegény tanuló kaphat. 4. és 3. fokú kedvezményben (évi 40 P, illetve 60 P díj) legalább jó viseletű és legalább általános jó előmeneteli! tanulók részesülhetnek. 2. és 1. fokú kedvezményben (évi 80 P, illetve 100 P díj) a középiskolák alsó négy osztályában az elégséges előmenetelő tanulók akkor részesíthetők, ha legalább jó viseletűek és azokból a tárgyakból, amelyek a magasabb osztályba való felvételnél figyelembe veendők (testgyakorlás és gyorsírás tehát nem számít!), nem volt több elégséges osztályzatuk, mint jeles és jó együttvéve. Az V—VIJI. osztályos tanulók közül csak azok részesülhetnek ebben a kedvezményben, akik a tanári testület megítélése szerint valamely olyan tárgyból, amely az érettségi vizsgálatnak is tárgya, vagy a természettudományi tárgyakból állandóan kiváló eredmnéyt mutatnak fel.