A Pécsi Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőintézeti Gróf Széchenyi István Gyakorló Reáliskola 1931-32. Tanévi Értesítője

Iskolánk az 1931-32. tanévben

40 90 perces munkaidővé] tartottunk fizikai gyakorlatokat. A mechanika, hangtan és fénytan köréből összesen 28 problémát dolgoztak fel tanulóink. Az első félévben 19, a másodikban 15 tanuló látogatta a gyakorlatokat. Vívás. Az első félévben 9, a másodikban 7 tanuló vett részt a vívás tanulásában Uj Gyula testnevelési tanár vezetése mellett heti 2 órában. A kisebb tanulók tőr-, a nagyobbak kardvívást tanultak. A növendékek átlaga a képességüket figyelembe véve eléggé elsajátí­totta a vívást. Tananyag: egyszerű szúrás, illetőleg vágás, valamint védések: kötések, pengetámadások, cselek, engedő és körvédések, elő- vágások. Tudásukat növendékeink a tornaünnepély keretében mutatták be. A kisebbek közül Gyapay Tamás, Rózsa István és Engelmann József, a nagyok közül Kosztka László és Rusz László mozogtak ügyesen. Az énekkar az idei tanévben is két csoportban működött. A kar vezetője Szilárd Leó dr. intézeti tanár volt. aki immár 10 éve áll az együttes élén. Ez idő alatt iskolánk énekkara Pécs legkiválóbb ifjúsági dalárdájává fejlődött, és nemcsak városunk zenei életében, hanem országos viszonylatban is becsülettel állotta meg helyét. Négy ízben (1923, 1924, 1926 és 1931) résztvett a budapesti országos középiskolai dalosversenyen. Két első és egy második helyezése mutatja magas szín­vonalát. A 74 tagú világi karnak a mai nehéz viszonyok között alig-alig volt szereplési lehetősége. Nyilvánosan csupán az Erzsébet Tud. Egye­tem tanévmegnyitó és tanévzáró közgyűlésén énekelt az egyetem aulá­jában. Május 28. és 29-én jubiláris hangversenyt rendezett. A 66 tagú egyházi énekkar a vasár- és ünnepnapi szent misék áhítatát emelte énekével. Az intézet istentiszteletein Schmidt Lajos VIII. és Hódosy László V. o. t. kísérte az éneket orgonán. A rendes isten­tiszteleteken kívül misét adott elő az énekkar az egyetem Veni Sancte- ján és Te Deum-án. A fúvószenekar folytatta tavaly megkezdett munkáját. Míg az elmúlt évben a kezdet nehézségeit kellett leküzdenünk, addig az idén a zenekar megerősítése és új zenész-generáció nevelése volt a főfeladat. A már meglévő 14 hangszerhez 5 újat szerzett be az iskola. így a kar két tanuló saját hangszerével 21 tagúvá fejlődött. Nagy gondot fordí­tottunk arra. hogy a régi zenészek mellett egy vagy két lehetőleg alsó osztályos új tagot neveljünk, akiknél megvan a remény, hogy sokáig állhatnak a zenekar rendelkezésére. Zenészeink iskolázását és okta­tását e tanévben is Hágen János és Márton György katonai zenekari tagok vállalták, akik lelkes szeretettel és odaadással foglalkoztak régiekkel és újoncokkal egyaránt. Az új muzsikus nemzedék tervszerű nevelése miatt csak kevés időt lehetett fordítani előadási darabok be­tanulására. Nyilvánosan a március 15-i ünnepségen, a tornaünnepélyen és az énekkar május 28—29-i jubiláris hangversenyén szerepelt a zenekar. A rendkívüli tárgyakra járó növendékek névjegyzékét a tanulók érdemjegysorozata után közöljük. Kirándulás. Az iskolai év első hetében a földrajz tanárai a kisebb tanulókkal a földrajzi alapfogalmaknak a természetben való szemlél­tetése végett kirándultak a Meesek-hegység erre alkalmas helyeire. A nagyobb tanulók a szaktanárok vezetése és irányítása mellett tanulmá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom