A Pécsi Állami Főreáliskola 1921-22. Tanévi Értesítője
4 lebélyegzését is. Majd működésbe lépett az újvidéki Narodna Upravar amely az iskolákat volt hivatva szerb hatáskör alá vonni. Egyre-másra érkeztek hozzánk átiratai és rendelkezései, csábitó anyagi előnyöket helyezve kilátásba; mindezekről azonban tudomást nem vettünk, az átiratok sorsa — feleletre való méltatás nélkül — a papírkosár lett. A szerb önkénykedések napirenden voltak, ezek végül az egész lakosság általános sztrájkját vonták maguk után, melynek folyamányaképen intézetünk 18-napos kényszerszünetet tartott. Márciusban bekövetkezett a katonai hapródiskolának, — amely a megszállás óta mint Szigeti-Országúti főreáliskola működött — teljes megszüntetése és kifosztása. Mindenkinek fájt e kiváló katonai intézmény katasztrófái a. De még mindig nem mertük feltételezni, hogy ezen katonai jellegű iskola után állami intézményeket is megsemmisítsenek. De a szerb zsákmányoló bizottság túltette magát minden skrupuluson. A dohánygyár kifosztása után április hónapban az állami fémipariskola kirablása kövekezett. Ezek után mi is el voltunk készülve a legrosszabbra, és mégis meglepetésként hatott, amint május 1-én d. u. 4 órakor intézetünket a szerb katonák körülzárták s az intézetben tartózkodó Dobos Ferenc, Messík Béla, Róna Jenő, dr. Sebestyén Béla és Varga Lajos tanárokat, továbbá Róna tanár nejét, Sántha József iskolaszolgát, Csernus Kálmán és Johann Hugó festőművészeket letartóztatták. Szuronyos őrök kisérték őket végig a városon, majd kihallgatás nélkül tömlöcbe kerültek; este behozták Gallovich János igazgatót is. A letartóztatás okául azt hozták fel, hogy híresztelések szerint a főreáliskolai tanárok szertári és könyvtári tárgyakat kísérelnek a zsákmányoló bizottság elől biztonságba helyezni. Másnap kibocsátották az elfogottakat, de ugyanekkor megkezdődött az intézet tervszerű kifosztása, amely — tekintettel a 63 év óta gyarapodó dús szertárakra s könyvtárakra — egy teljes hónapig elhúzódott. Tragikus látvány volt az ország egyik jó- nevü, legrégibb, legnépesebb s legmodernebb berendezésű főreáliskolájának barbár kirablása. Tükörképe volt ez a látvány a nagy nemzeti katasztrófának. A durva balkániak a padokkal, katedrákkal, bútorokkal, szertári tárgyakkal s könyvekkel megrakott társzekerek egész sorát indították el, s jellemző, hogy a szállítással és őrizettel megbízott katonák egyes tárgyakat már útközben is elkótyavetyéltek. Arcpiritó volt az a vandalizmus, amellyel a tanácsterem remekbe készült asztalát, nem ismerve szétszedésének módját, széjjelvagdosták. A kifosztás alapos volt és kíter- jeszkedett a kályháktól kezdve a rézkilincsekig és villamos kapcsolókig. Sőt az ajtókat és ablaktáblákat is el akarták vinni, de ettől a pécsi szerb kormánybiztosnál történt közbenjárásunkra az utolsó pillanatban mégis elállottak. Hogy az ifjúsági és tanári könyvtárnak legalább magyar nyelvű része megmenthető legyen, az igazgató Belgrádban a kormánynál akart eljárni, de ezt megakadályozták azzal, hogy nem adtak neki utazási engedélyt, és így a többezer kötetet kitevő, igen értékes könyvtárak a magyar kultúra nagy kárára veszendőbe mentek, és azokat tudomásunk szerint makulatúraként eladogatták. A hatalmas üvegszekrények és chemiai kísérleti edények útközben eltörtek s így a szerbek hasznukat sem vehették, de elérték azon perverz vágyuk kielégítését, hogy nekünk árthassanak. Hat hétig tartott a garázdálkodás az épületben, melyet alaposan megrongáltak és így az iskolai év hátralévő részét csak mint a ciszt. rendű főgimnázium és a városi polg. fiúiskola vendégei fejezhettük be. Ebben a két intézetben délután 3 -7 óráig folytak az előadások. A szóbeli érettségi
