A Pécsi Állami Főreáliskola 1921-22. Tanévi Értesítője

40 névértékű 4 %-os magyar kereskedelmi bank záloglevél és az egy drb. 200 K névértékű 4 72%-°s magyar takarékpénztárak záloglevele az inté­zet igazgatójának őrizete alatt állanak. Szives jótevőink fogadják az egyesületnek hálás köszönetét. Lajos Ferenc az egyesület vezető tanára. Eötvös-önképzőkör. A háború folytán évekig szünetelő önképzőkör immár második esztendeje működésben van Vezér Mór tanár vezetése alatt, és ha tevékenysége nem is éri el még a háború előtti szintet, elég szép eredményre tekinthet vissza, mert mindenképen betöltötte azt a kettős hivatását, hogy egyrészt az önképzés és továbbképzés eszméjét szolgálja, másrészt pedig a hazafias szellem és lelkesedés örök lángját szítsa. Az összes tagok száma 186 volt és pedig az irodalmi szakosztályban 74, a művészetiben 45 és a természettudományiban 67 ; a működő tagok száma az irodalmi szakosztályban 10, a művészetín 9, a természettudományin 7. A körnek volt egy alakuló közgyűlése, 6 irodalmi, 4 művészeti és 5 ter­mészettudományi szakülése. Ezenkívül két ünnepélyt rendezett és pedig egyet március idusa, a másikat pedig az Önképzőkör záróülése alkal­mából. Ez utóbbi nyilvános volt s oly sikerült szavaló-, ének és zene­számokból állt, hogy a megjelent közönség egy irodalmi matiné benyomását nyerte. Feltűnést keltett Biermann Ferenc VIII. oszt. tanulónak mint ífj. elnöknek búcsúbeszéde, amely messze meghaladta az önképzőköri keretet. Nagy sikert aratott László Béla VII. oszt. tanuló az intézet legjobb sza- valója Arany ,,Hidavatás“ c. balladájának előadásával. A legkényesebb igényeket is kielégítette a vonós quartett, amelynek tagjai Faragó István IV. B., Kovács István VIII., Mestrits Jenő VIII. és Vámos Rezső V. oszt. tanulók voltak. Faragó István IV. B o. t. Hubay „Hejre Kati“ c. zeneművét tökéletes precizitással interpretálta, majd Banka Pál V. oszt. tanuló kiváló technikával adta elő a „Hullámzó Balaton tetején“ c. zeneművet. Ezután 12 tagú vegyes zenekar adott elő magyar népegyveleget Mestrits Jenő VIII. oszt. tanuló kitűnő vezetése mellett. Majd következett a pályadijak kiosztása és a vezető tanár búcsúja a VIII. tanulóktól. „Az elsodort nem­zet egyetlen reménye — úgymond — az ifjúság, egyetlen fegyvere a magyar szó, a magyar kultúra. Ez erőnk, ez egységünk. Ez fűzi össze a Tátrát és a Hargittát, a Bánátot, Bácskát és Pozsonyt. A felsőbbséges magyar kultúra jegyében fogunk győzni. Fogadjuk meg Gambetta intelmét: Ne beszéljünk róla (Elzászról), de szüntelenül gondoljunk rá és dolgozzunk érte. A mi sok Elzászunkat csak építő munkával szerezhetjük vissza s nem hangzatos jelszavakkal, sem retorikai szóvirágokkal.“ A mat. dijat (300 K) Redl Ferenc VIII. oszt. nyerte, a vegytani dijat (300 K) Fischer Tibor és Porges Elemér VII. oszt., a festészeti dijat (300 K) Krausze Aurél VIII. o. t. Szorgalmi dijat az irodalmi szakosztályon nyert László Béla VII, oszt. (200 K), a művészetin Krausze Aurel VIII. o. t. (200 K). A szavaló versenyen nyertes lett László Béla VII. oszt., a szó­noki versenyen Gyenes László Vili. oszt. végűi a pártoló tagok szavaló versenyén Faragó Béla VI. oszt. tanuló. Elfogadott munkák száma az irodalmi szakosztályban 21 ; ezekből dicséretet nyert 10, elismerést 6, buzdítást 5. Szavalat volt 16, dicsérettel elfogadva 6, elismeréssel 8, buz­dításra 2. A művészeti osztályban elfogadott munkák száma 16 ; ezekből jegyzőkönyvi dicséretet nyert 2, dicséretet 5, elismerést 8, buzdítást 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom