A Pécsi Állami Főreáliskola 1920-21. Tanévi Értesítője

Három év krónikája., Három esztendeje immár, hogy utolsó Értesítőnk megjelent s most az a feladat hárul ránk, hogy e 3 iskolai év történetéről beszá­moljunk. E rendkívüli helyzet a fegyverletétellel, az összeomlással járó zavaroknak, első sorban pedig a nagyfokú papirhiánynak követ­kezménye. Ez ütött rést’ az intézet történetének folytonosságában, s a következőkben épen ezt a rést kívánjuk betölteni. Visszatekintés az 1918/19. iskolai évre. Az alakuló tanácskoz- mány augusztus hó 29.-én ment végbe és 30-án, 31.-én a javító, pótló, felvételi- és magánvizsgálatok. A beiratások már előzőén, julius hó 1.-én és 2-án megkezdődtek és folytatódtak szeptember hó 2., 3. és 4.-én. Fölvétetett 712 tanuló és pedig 638 nyilvános és 74 magántanuló. Az iskolai év ünnepélyes megnyitása szeptember 5.-én „Veni Sanctte“- vel történt. Az előadások menetét azonban már október hó második felében meg kellett szakítani a spanyol járvány miatt. A tanker, főigazgató dec. első napjaiban 7 napon át látogatta intézetünket. Újabb zökkenőt jelenléti a február hó második felére és március hó elejére eső úgynevezett nagy sztrájk, amely miatít liáitomhetes szünet állt be. Majd május hó elsején bekövetkezett az intézet lefog­lalása a szerb zsákmányoló bizottság részéröl. Ez elhúzódott junius hó végéig. Az előadások folytatása csak május hó közepétől kezdve vált lehetségessé és pedig csak délutánonként. Az alsó osztályoknak a helybeli cisat. r. főgimnázium nyújtott vendégszerető hajlékot*, a felső osztályoknak pedig a városi polgári fiúiskola. A tanulmányi és fegyelmi állapotok a súlyos viszonyok között megfelelők voltak. Áthatva a vallás-erkölcsi nevelés jelentőségétől a tanári testület állandóan gondoskodott ennek mélyítéséről. E gondo­zást egyaránt' terjesztette ki a tanintézet minden vallásfelekezetü ta­nulóra. A kath. tanulók vasár- és ünnepnapokon sz. misét s utána sz. beszédet hallgattok, az izr. tanulók szombat délután végezték isten­tiszteletüket; az egyéb vallásfelekezetü tanulók lelkészeik utmuúatósa alatt feleltek meg vallási kötelmeiknek. Május hó 26., 27.’, 28. és 30.-ára estek a szóbeli érettségi vizsgá­latok, ezeket a városi felső keresk. iskola helyiségeiben tartottuk, miután az Írásbeli éretts. rizsgálatok helyiség hiányában elmaradtak. Junius hó 2. és 3.-án mentők végbe a magánvizsgálatok, e hó 11.—17. közt a befejező összefoglalások és junius hó 19.-én „Te Deum“-al fe­jeztük be ezt a mozgalmas iskolai esztendőt. Változások o tanári testületben. Dr. Petrich Béla, intézetünk ta­nára a VI. kér. leánygimnáziumhoz helyeztetett át- A francia nyelvi órák ellátására pedig Vargha Lajos, ny. középisk. tanár óraadói minő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom