A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1914-1915. iskolai évről

Vezér Mór: Háborús költészetünkről

— 5 Zsigmond király az 1435.-iki törvényeiben fektetett le. Ez a rendszer a banderiális rendszer. Ez az intézmény azonban már a mohácsi vész előtt teljesen elcsenevészedett. A nemesi felkelés intézménye is csak papíron volt meg. Állandó hadseregre volt szükség Ezt az óhajt akarja minden áron megvalósítani Zrínyi Miklós, a költő, hadvezér és hadtudományi iró. Lángoló szavakkal hirdeti, hogy meg van az erőnk arra, hogy a törököt az országból kiverjük, tehát ne keressük az idegen segítséget, mert drágán kell érte megfizetni.: nemzeti létünk függetlenségével. A végbeli hadak csak a végek közvetlen védelmére valók, az ország kihasított részeit ezekkel sohasem foglalhatjuk vissza, ez csak az állandó katonasággal sikerülhet. „Mert nem elég az, hogy minden partikuláris embernek legyen fegyver a házánál, hanem hogy az ország tartson egy armadát készen, aki minden felé, minden órában, télen, nyáron oda mehessen, ahova szükség kívánja. Ez minden fundamentomja ami megmaradásunknak.” (A török áfium ellen való orvosság.) De nemcsak hogy fölveti az eszmét, hanem ki is dolgozza a magyar hadsereg szervezetét, megállapítja szabályait, létszámát stb. A török kiűzése, az ország felszabadítása volt vezéreszméje, jelszava „ceterum censeója”. Ez a gondolat fütötte Szigeti Veszedelmét, ez hevítette történeti és taktikai munkáit. Mind hiába ! Jajkiáltása a pusztában elhangzó szó volt. Minden buzgólkodása megtört a bécsi udvar féltékenységén és a kiváltságait féltő nemesség nemtörődömségén. Végre nagy sokára az 1712—15. országgyűlés testesítette meg a nagy eszmét. Csakhogy az 1715 : VIII. törvénycikk nem viselte magán lángeszű apostolának bélyegét. E törvénycikk megalkotóiban nem volt meg az ügy szeretete és a kellő szakértelem sem. A törvényhozók előtt csak az lebegett, hogy privilégiumaikon csorba ne essék, hogy új terheket ne vállaljanak. A rendek a törvény fontosságát nem fogták fel, kerültek minden beavatkozást katonai ügyekbe, nehogy újabb költségek háruljanak rájuk. Szinte hihetetlen, de tény, hogy a magyar rendek lemondanak a hadseregről s idegen hadseregre bízzák országuk védelmét. Ez idő óta a magyar országgyűlés az állandó hadsereg tárgyában 1867-ig újabb törvényt nem alkotott. Az országgyűlés ez ideig csak újoncokat szavazott meg s az ujoncállítás módját, a szolgálat idejét, meg a hadiadó nagyságát állapította meg. Az állandó hadsereg szervezése m királyi jog hatáskörébe tartozik. A felségjogra támaszkodó királyi hatalom pedig nem hogy fejlesztette volna a hadsereg magyar jellegét, hanem az ezt célzó törvényeket sem hajtotta végre. (Timon Ákos : Magyar alkotmány és jogtörténet). „A magyar ezredeket beillesztették a császári hadseregbe német vezényszó és idegen zászló alá s ami fődolog, mindez nem erőszakos utón történt meg. Az elnémetesítést nem idegen hatóságok, hanem az elnemzetiet- lenedett magyar társadalom felső rétegei cselekedtek.” (Újhelyi Péter : Az állandó hadsereg története.) Ez azonban nem akadálya annak, hogy a magyar ezredekre vonatkozólag külön magyar hadi szabályzatok és magyar vezényszavak álljanak érvényben. 1867-ig állandó magyar hadsereg egyáltalában nincs is. A magyar csapatok idegen hadsereg keretében találják meg helyüket. De harci érték, vitézség, leleményesség dolgában messze túlszárnyalják a többieket „mert az ősi magyar virtust még az idegen érdekekért való küzdelemben sem türtőztethetik, a harcias erények lépten nyomon felszínre kerülnek.” Újhelyi P. U. o.) De azért akad alkalom, mikor a magyar hadseregnek s az egész magyar nemzetnek módjában áll nemcsak részt venni a nagy eseményekben, hanem irányi-