A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1914-1915. iskolai évről
Vezér Mór: Háborús költészetünkről
— 35 — Az izgatott kérdésekből kiérzik a katasztrófa sejtelme. Az utolsó harcba indulva a segesvári harctér felé tartott. A honvédek hadállása egy falu mellett volt, Lüders orosz tábornok 18 ezer emberrel állt velük szemben. Petőfi a falu romjairól nézte a csatát. Nemsokára a magyar sereg rendje a nagy túlierő miatt felbomlott. Kozák csapatok nyomultak arra a helyre, hol Petőfi állt. Egy ismerőse, Lengyel József orvos rákiáltott és kezével a közeledő ellenségre mutatott. Petőfi meg sem mozdult s csak annyit mondott: Potomság ! Az egész magyar sereg nemsokára futásnak eredt. Akik körülötte voltak, mind megmenekültek. Lengyel orvos menekülése közben még egyszer visszatekintett s látta Petőfit, amint fedetlen fővel, kihajtott inggallérral, lengő zubbonyban futott, nyomába a száguldó kozákok, kiáltva, üvöltve. Azóta nem látta senki... Az üstökös bevégezte pályafutását. Ebből a kis ismertetésből kitetszik, hogy nálunk a háborúk klasz- szikus földjén a háborús költészet csak két Ízben vett nagyobb lendületet : a kuruc szabadságharcban és a 48—49-iki szabadságharcban. Világosan tanúskodik ez amellett, hogy csak a szabadságharc mély impresszionizmusa képes a költői lélekből igaz művészi hangot kiváltani. A magyar háborús költészet tehát első sorban szabadságköltészet. Mikor a nemzet politikai léte forgott veszedelemben, mikor az alkotmányért kellett helytállni: virágzott ki a háborús költészet terebélyes fája. Ez a költészet olyan, mint a magyar nép : egyszerű, őszinte és természetes. A magyar néplélek szárnyalását érezzük e költeményekben, melyekben annyi szépséget, igazságot és mélységet találunk. De a katona csak akkor tud a legnagyobb költőnek, a népnek szivéhez férkőzni, ha az a szabadság szimbólumát képviseli. Ha ellenben gazdasági, felekezeti vagy más idegen érdekek szolgálatában áll, teljesen elveszett a költői inspirációra nézve. Sőt jó még, ha nem terem meg a keserű katonaellenes költészet. Mert bőviben vagyunk az ilyenfajta termékeknek is. Kivált a katonafogdosás ellen kesereg a nép fia megható közvetlenséggel : Elmennék én katonának, Csak kötéllel ne fognának. Ugyan kinek volna kedve, Gyöngy életre erőltetve, stb. De azért még merőben idegen érdekek szolgálatában is kiütközik a magyar katona elsősége. Az 1866-os porosz hadjáratból való a következő pompás népdal : 1. Kék ruhába gyün a porosz hadsereg, Szól az ágyú, még a fák is rengenek, Szól az ágyú, ropognak a fegyverek, Mostan tudni meg : kik a magyar tüzérek ? 2. A csillagok fekete gyászt viselnek, A tüzérek mind Istenhez készülnek, Srapnel-golyó hasítja a levegőt, A sok baka beborítja a mezőt. 3*
