A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1913-1914. tanévről
Iskolai tudósítások - G) Ifjúsági egyesületek
- 68 festőietlen beállításokat, dicsértük és méltányoltuk a művészi meglátást. Arnhold tanár úr a legnagyobb türelemmel és szeretetreméltósággal beszélt és magyarázott a művészi beállításról, világításról; igen gyakran mutatott be reprodukciókat, amelyekkel megjegyzéseit magyarázta. Hogy nem eredmény nélkül, arról tanúskodik majd a szakosztály állal pünkösd két napján rendezendő rajz- és fényképkiállitás. Célul tűzte ki továbbá a szakosztály vezetője az oly kevéssé közismert grafikai művészetek technikájának és történetének sorozatos ismertetését is. Minthogy azonban a szükséges szemléltető anyag nem állott rendelkezésre, meg kellett elégednünk egy előadással, melyben a rézkarcolás és rokoneljárások technikáját és eredményeit mintegy 20 eredeti rézkarcon mutattuk be. Volt egy felolvasásunk továbbá az elméleti esztétika köréből a műélvezet psichologiájáról. Felkarolni igyekezett még a szakosztály a körnek eddig mostoha- gyermekét : a zenét. Megkíséreltük kamarazenetársaság felállítását is, mely azonban csak egyszer lépett fel, nagy sikerrel. .Solo zeneszámot hatot hallottunk. — Bizony igen szerény kezdet, de bízunk benne, hogy a városi zeneiskola mind több és jelesebb zenészt szállítva a szakosztálynak, el fog érkezni nehány év múlva az idő, hogy e zenészek meg fogják teremteni az önképzőkör zenekultúráját. A természettudományokat a természettudományi szakosztály ölelte fel, melynek elnöke Paunz János volt. írásbeli munka mindössze 2 érkezett be, bár e kettő legelsőrangú ; egyike dicséretet nyert, a másik a ,,Ko- szorú”-ba került. A működés mindemellett igen intenzív volt, amennyiben nem is számítva pédák kidolgozását, mely csak próba volt és idővel abban is maradt, hallottunk két matematikai előadást és a fizika tárgyából kísérletekkel megvilágított 4 előadást és 2 felolvasást. Az egyik előadást egy kirándulás is követte a városi villamos vasutak megtekintésére, mely alkalommal Lépes György, igazgató ur, volt szíves egy villamoskocsiL felbontatni és' alkatrészeit is megmagyarázni, miért ez úton is köszönetét mondunk. — Külön mondunk még köszönetét Horváth Viktor vezetőtanár úrnak, ki nagy kedvvel és buzgalommal vezette a szakosztály munkálkodását és önmaga is tartott egy vetített képekkel kisért előadást. Röviden vázolva elmondottuk a szakosztályok működését. Az általuk feldolgozott anyag jutott a közgyűlésekre. Mint már említettük, a közgyűlések elé csak a szakosztályokban megbírált jeles munkák kerültek és így a közgyűléseknek programmját volt alkalmunk úgy megválogatni, hogy némelyik akár nyilvános matiné műsoraként és szerepelhetett volna. Szerepeltek e gyűléseken megdicsért művek felolvasásai, párosjeíenetek, irodalmi felolvasások, szavalatok, zeneszámok és így kellő változatosságban is volt részünk.