A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1911-1912. tanévről
Dr. Potoczky Lajos: Ibsen
7 Közben megírja a „Caiilinát“. Abszolút becse e drámának nincs, nem is lehet. Költője sem a színpadot, sem az embereket nem ismerte kellőkép. De azért az „ibseni“ már itt is megnyilatkozik pl. az ilyes mondásokban : ,,Mi más az életünk, mint lelkünk ellenséges hatalmainak harca egymással és nem a legigazibb élete e lelkűnknek ezen küzködés ?“ Meg van már itt is az a bizonyos homályosság, a múltnak, mint életünk le nem rázható tényezőjénak sajátos feltüntetése stb. Nagyobb hatást nem tett e mü. A szerző érettségi vizsgálatra készült, de javító vizsgálatra utasították. Erről Ibsen lemondott (a christianiai színház ugyanekkor fogadta el das Hühnengrab című darabját előadásra) s csak jóval később lett doktor — az upsalai egyetem tiszteletbeli doktora. Mint újságíró is működik az ifjú Ibsen, sől sociális cikkeiért csaknem börtönbe kerül. Egyik lelki depresszióból a másikba űzi a kétely, viaskodik az őt folytonosan kínzó megoldhatatlan életproblémákkal, emellett bizony gyakran csak kávét ebédel. így éri el huszonnegyedik életévét. Ekkor már három téren szenvedett volt hajótörést : mint festő, mint diák és mint újságíró. Nem a tehetségben, hanem az eredményességben volt mindenütt a hiány. Végre 1841-ben meghívták Bergen városába színházi rendezőnek, bíráló dramaturgnak. Itt egyebek közöli kötelessége volt minden évben egy darabot Írni. Ez roppant nehezére esett, sohasem tudott gyorsan és megrendelésre dolgozni. Nem is alkotott nagyszerűt ez idő alatt, de viszont itt erősödött meg tehetsége, kinőtte magát, utazott, az életben s a színpad körül egyaránt gazdag tapasztalatokat szerzett. A csendességükben értékes bergeni évek eltelte után Ghristiániában találjuk őt, ahol megismerkedik Thoresen Susannával. A leányt már a második találkozás után megkéri egy költeményben az „egyetlenhez, kit üres hízelgés tömjénfüstje el nem szédít“ s három évi ismeretség után nőül vevén őt, később azt mondja róla, hogy logikátlan, de erős költői ösztönnel bir, minden kicsinyes szempont iránt pedig csaknem korlátlan gyűlölettel ég. A nő hatása férjére kimutathatólag igen erős volt. Csendes házasélele első éveiben a szó szoros értelmében a nyomorral küzd. Fizetése a színháznál édes-kevés, költői segélyért hiába folyamodik, betegsége csaknem kétségbeesésbe űzi. Végre utazási ösztöndíjat kap népies költemények és mondák gyűjtésére. Elhatározó fontosságú ránézve a dán háború, illetőleg az északi népek leslvéresülésének eszméje. Hogy mily fanatikus híve a dán-svéd birodalom egyesítésének, mutatja „A trónkövetelők“ cimü történeti tragédiája. Szava azonban nem talált visszhangra, Norvégia nem ismerte el kötelességének, hogy a svédeket segítse és költőnk, látva honfitársai renyhe, semleges állását, megvetéssel fordult el tőlük. Egész későbbi működésén megérzik ez a rázkódtatás. Nemzeti érzése, bizalma az emberekben — már amennyire ez benne egyáltalán megvolt — erősen megrendült. Egy világ
