A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1911-1912. tanévről

Dr. Potoczky Lajos: Ibsen

16

Solness építőmester a kielégitetlenség tragédiája. A mester felfelé törő férfi, de szédülés kínozza. A magasok világának szédítő prespektíváiba vágyódik. Mikor aztán egy érte rajongó, benne hivő nő kívánságára, új magastornyú remekének ormára akarja a zászlót kitűzni (csupa szimbólum) megszédül és lezuhan.

Gabriel Borkman, a kapitalizmus tragédiájának volna nevezhető. Miként a „társadalom támaszaidnak konzula, Borkmann is olyan szerencsét hajhászó, mindent magának biztosítani akaró férfi, a szív igazi melegét nem ismeri, szerelmét eladja egy bankigazgatóságért. Büntetése sivár boldogtalanság, teljes romlás.

Ha mi holtak feltámadunk című darabjának alapgondolata körülbelül az, hogy életünkben nem tudjuk megragadni az igazi boldogságot adó alkalmat s mikor szellemi aléltaságunkból eszmélünk, mikor látjuk, mit mulasztottunk el, mikor felébredünk, mi, holtak — már késő. — Ez volt utolsó műve, melyben saját életére is visszatekintett talán.

Mialatt e darabjai az egész világot bejárták, ellentm jmdást és tapsot, gúnyt és csodálatot keltve, Ibsen sokat utazott szerte Európában, anélkül, hogy igazán otthon érezte volna magát bárhol is. Egy levelében így ír : „Itt fent a fjordoknál van a szülőföldem. De, de — hol találom meg hazámat ?“ Egy költeményében pedig megköszöni népének az erősítő de keserű italt, a vándorbotot s a tisztulás nehéz óráit, melyeket neki köszönhet.

Hatvanas éveiben nap-nap mellett ugyanazon órában cilinderrel, szalonkabátban végigmegy Christiánia főutcáján, hogy aztán egész szenvedélyességgel heletemetkezzék újságjaiba. Egyébként nagyon szerette otthonát. Egy levélben Írja ez időben: „Csaknem egész nap íróasztalomnál ülök. Álmodozom, emlékezem, dolgozom. Szép dolog a költészet, de a valóság bizonyos esetekben mégis sokkal szebb....“.

Klasszikus feje volt, magas homlok, felette szinte ágaskodó nagy haj. Lefelé ívelt, íronkusan fájdalmas száj szögletei energikus állón nyugodtak. Vonásainak határozottságát erős üveg mögül fürkészve kutató, átható tekintetű szemek egészítették ki.

Az atyai ház jólétének korai összeomlása, életküzdelme, a nemzeti eszmékben való csalódása, munkálkodásának hosszú ideig eredménytelen volta csak kifejlesztették benne az embereknek bizonyos (alkalmasint vele született) megvetését. Holmi zsúrtársaságoknak pl. egyáltalában nem barátja. Elszigetelt, önmagára alapított, határozott zárt egyéniség volt. Nem tudott és nem is akart kiáradni, a társasághoz illeszkedni. Különösen pedig nem alkalmazkodott soha az olyan környezethez, melynek uralkodó tónusát, felszínes fecsegését, léha világnézetét gyűlölte. Hamar zavarba jött, lehangolódott, nem találta helyét és minthogy szinészkedéshez nem értett, sokszor nyersnek, darabosnak tetszett.