A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Iskolai tudósítások - E) Adatok az 1910/11. iskolai év történetéhez
72 különben az órarend kihirdetése, mire szept. 6.-án d. e. a rendes előadások is megkezdődtek. Míg a múlt iskolai évben intézetünknek 560 növendéke volt, a tanulók száma a lefolyt tanévben már a 600-at meghaladta s bár a négy alsó osztály párhuzamosítását ezen tanévre is fenntartottuk s a párhuzamos első osztályokba 141 rendes növendéket vettünk fel, a jelentkezők közül hely hiányában most is nagyobb számú növendéket kellett elutasítanunk. Változások a tanári testületben. Intézetünk tanári testületében, mely a rendkívüli tárgyak előadóival 32 tagból állott, a lefolyt iskolai évben is történt változás, amennyiben Dinics Ödön, tornatanító, Budapest szék- és fővárosban nyervén alkalmaztatást, helyébe a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 98507 1910. sz. a. kelt rendeletével az erzsébetvárosi állami főgimnáziumtól saját kérelmére Heuberger Rezső helyeztetett át; a gör. kel. vallású tanulók hitoktatásával pedig, miután a budai görög keleti szerb egyházmegyei püspökség Beleszlin Vladimir magyarbólyi gör. kel. lelkészt a hitoktatás alul felmentette, Pánics Szvetozár pélmonostori gör. kel. lelkészt bízta meg. Tanulmányi és fegyelmi állapot. A rendes tantárgyak tanítása a hivatalos tanterv és az intézet állandó tanmenete szerint eszközöltetett. A tárgyalt olvasmányok és az írásbeli dolgozatok tételei a módszeres tanács- kozmányokon irányoztattak elő oly módon, hogy azok az előadott tananyaggal mindig összefüggésben álljanak. A tanári testület tagjai az elérendő cél, a tanítás eredménye érdekében minden lehető alkalommal alkalmazták a modern tanítás egyik fontos tényezőjét, a szemléltetést is. Minthogy a kedvező tanítási eredmény nemcsak az egyes tanárok egyéniségétől, képzettségétől és intenzív munkásságától, hanem az egész testületnek összhangzó elveken alapuló tevékenységétől, az ifjúság buzgalmától s szüleik érdeklődésétől és közreműködésétől is függ, a tanári testület tagjai a nevelés és tanításban szükséges egyöntetű eljárás biztosítása végett többször meghallgatták egymás előadásait; ugyancsak a tanítás egybevágó és módszeres eszközölhetése, továbbá a növendékek tanulmányi előmenetelének és magaviseletének ellenőrzése és megállapítása érdekében nagy súlyt helyeztünk az előirt ellenőrző és módszeres tanácskozmányokra. E mellett felkelteni és ébrentartani igyekeztünk a tanulók munkaszeretetét, kötelességérzetét és nemes ambícióját; a gyermekeik erkölcsi és tanulmányi előmenetele iránt érdeklődő szülőknek és helyetteseiknek pedig a szükséges felvilágosítást megadandó, különös gondot fordítottunk a fogadó órák pontos betartására. — Mindezeknek tulajdonítható, hogy dacára a didaktikai követelményeknek semmikép meg nem felelő épületnek s a tanításra hátrányosan ható egyéb kártékony befolyásoknak, mégis teljesen megnyugtató tanulmányi eredményt sikerült elérnünk. Az ifjú nemzedék arra lévén hivatva, hogy a hazának és társadalomnak majdan erős támasza legyen, az iskolának ezen fontos cél elérése érdeké