A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
36 — minden kifent idealizálástól ment ábrázolásába. Ö is a természet közvetlen meglátását vallja elvül, de még nem tudja keresztülvinni teljesen, mert csak a tájképet festi a szabadban s az alakot úgy helyezi bele a műteremben. Ezen törekvések mind forradalmat támasztottak s ezen körülmény is bizonyítja, mennyire értékes vívmányok diadaláról volt szó. A szigorúan vett festői színprobléma ezzel sem ért véget. A természet- tudományok mind mélyebb vizsgálatra ösztökélik a festőket. Newton már kétszáz évvel ezelőtt a napfényt színekre bontotta s fordítva igazolta, hogy a tiszta színek összessége ragyogó fényhatást idéz elő. Geothe, Helmholz, Herschel s többen a színelméletet tudományosan kifejtik, a komplemetär színeket s a harmónikus színvegyületeket megállapítják. Kiderül, hogy a természetben abszolút szín, színtelen fehérség és sötétség nem létezik, hanem minden csak viszonylagos s fény és szín ereje azáltal fokozódik vagy fogy, amint a körülfekvő színek teltebbek vagy tompábbak. Effélét már régen sejtettek. Rubensról mondják, hogy egy királynő arcképének túlvörös színével nem volt megelégedve, miért is új képet kívánt. Rubens meg is Ígérte, hogy újra átfesti a képet, de semmi egyebet nem változtatott rajta, mint hogy telt vörös színű függöny-hátteret festett az archoz. A királynőnek a kép így teljes megelégedését vívta ki s nem győzte dicsérni az arc halvány pírját, amely az előbbi szürke háttérben vörösnek látszott. A túlságos naturalisztikus természetvizsgálat azonban ismét a kicsinyes természetmásoláshoz vezetett s újabb törekvéseknek nyitott kaput. Ez új törekvések impresszionizmus név alatt ismeretesek. Tisztán festői probléma a hirtelen változó hangulatot vagy mozdulatot egyszerre meglátni s széles összefoglalásban visszaadni, még pedig nem rajz-forma, hanem szín által. Az egyesítő, összefoglaló elem a levegő. Ennek fénye, színváltoztató, illetőleg egyesítő hatása képezi minden megfigyelésüknek tárgyát. Manet, Renoir, Pisarro, Degas nevéhez fűződnek e törekvések. Kimutatják s száz meg száz tanulmányukkal bizonyítják, hogy a levegő, mint látható anyag, minden tárgynak lokális, vagyis egész közelről megnézett tényleges színét megváltoztatja, hogy az ég s természet összes tárgyainak színei egymásra állandó kölcsönhatásban vannak és már kis távolságoknál is egész más szín és fényhatásokat tapasztalunk a szabad ég alatt, mint a műteremben, ahol a fény egy helyről sugárzik be s mindennek éles sötét árnyékot ád. A szín is lényegesen megváltozik. Ami a műteremben sárgának vagy fehérnek mutatkozott, az künn a kék ég alatt zöld vagy kék lehet. Ezek a megfigyelések teljesen újak voltak. A régi felfogás szerint, ami egyszer sárga, azt minden körülmények között sárgának kellett festeni. így jutott el a festészet a plain-air vagyis a tiszta levegőben festett képekhez s bármily hahotával fogadták a kezdetben kétségtelen egyoldalú demonstrálását ezen igazságoknak, ma már közkeletű, mindenki által ismert és alkalmazott igazság, emely elől az utókor egy festője sem térhet ki.
