A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Holló Alajos: A művészi természetábrázolás fejlődése
— 25 — Mértani téren Brunellesco fejti ki a szabályokat, segítségül véve az akkor megismert ókori építészet és mértan irodalmát. Művészi célokra Alberti, később Uccelio, Veneziano egész életükön át kutatják és mint újdonságot demonstrálják ebbeli kutatásaikat. Meglepő, hogy Olaszországtól távol egy nagyrahivatott művésznépben, Németalföld flamand részében Hubert és Jean van Eyck testvérek egész függetlenül ugyanezen problémákkal foglalkoznak s ott is megvetik a tájfestés alapját. Hasonlóan ehhez az önmagából való fejlődéshez Nürnbergben Dürer Albert bámulatos realizmussal rajzolja meg a szabad természet tájkép- motívumait teljes perspektívái tudással. Később tudományos munkát is ír a távlattanról. Festményei kevésbbé, de rajzai kétségtelenül bizonyítják otthonosságát e tekintetben. Olaszországban a quatrocentonak egyik archimedesi pontja a távlat. Giotto még csak érzés után, tapogatózva rajzolja meg az épületek körrajzát, a test rövidülési rajzához nem is mer nyúlni. Természetes, hogy a képek így zsúfoltak és kevés bennük a természetszerüség. A gyengébb mesterek képei úgy hatnak, mintha papirosból vágták volna ki őket s falra ragasztották volna. Sokszor távol álló alakok ép akkorák, mint az előtér alakjai, vagy nagyon is kicsinyek. Még gyakrabban magasabbak az emberek a lakásuknál. A renaissance nagyjai közül különösen Lionardo da Vinci kutatásai a legértékesebbek. Michelangelo ismeri szintén a távlat értékét, de őt inkább a bonctan érdekli. Rafael nem ritkán a quattrocentisták kutató művészete nyomán óriási épületeket, nagyszerű perspektívájú boltívszerkezeteket, lépcsőzeteket, oszlopcsarnokot alkalmaz, hogy mozgalmas ember- csoportjait jobban térbe helyezze. Nemcsak a quattrocentoban, hanem a cinquecentoban is egész sora a művészeknek összes tevékenységét a távlat problémájának szenteli. Andrea Mantegna példáúl egész sajátosan minden képén arra törekszik, hogy festményének nézőpontja ott legyen, ahova a szemlélő elhelyezkedhetik. Innen van, hogy magasan elhelyezett képei úgyszólván alálátásból vannak festve. Boltívek ábrázolásában végtelen türelemmel feldolgozza az akkori összes építészeti elemeket, de ezzel nem éri be, hanem, hogy teljesen újat adjon, kiváló súlyt helyez az emberi testnek perspektivikus rövidüléseire. Ezt előtte alig vették észre. Annyit már Giotto is látott, hogy mélyen bent, a kép hátterében álló alakok kisebbek, de hogy egyetlen alakon már a hátrább, benyúló tagok rövidülését és kisebbülését helyes, számító érzékkel kell megrajzolni, ezt előtte senki észre nem vette. Ugyanígy nagy perspektivikus Melozzo da Forli. Mellékelt képén (I. tábla) világosan látjuk törekvéseit. Komor, nagy nyugalmú alakjait szükségesnek látta hatalmas épület hátterébe helyezni. A kép azt ábrázolja, amint Sixtus pápa fogadja Platinát. Érezzük, hogy a szögeletes, erősen hangsúlyozott oszlopok és mennyezet szétszakgatja a képnek a tárgyhoz
