A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1909-1910. tanévről
Vende Ernő: Széchenyi emlékezete
4 hazája iránt.“ Azért elégedetlen pályájával, önmagával és olyan életcél után sóvárog, mely egész lelkét betöltené és „méltó volna arra, hogy egész erejét, életét neki szentelje.“ De érzi azt is, hogy ilyen nagy cél elérésére nincsenek meg a szükséges ismeretei, arra kellőleg elő kell magát készítenie. Azért nagy utazásokat tesz. 1814—1825-ig beutazza Európának államait, hol különösen a közgazdasági intézményeket tanulmányozza. Kiválólag Angolország kifejlett ipara, világkereskedelme, hatalmas gyárai, gazdagsága és szellemi fejlettsége ejti bámulatba és tesz rá mély benyomást. Ezeken az utazásain azonban nincs egyedül. Idegen országokban jártában- keltében szüntelen édes hazája képe kíséri és összehasonlítván a külföld közgazdasági, politikai, társadalmi és műveltségi viszonyait hazája állapotával, szive keserűséggel, lelke fájdalommal telik el nemzetének elmaradottságán. De épen ez a szent fájdalom sejteti, érezteti vele keresett magasabb rendeltetésének útját. E fájdalom hatása alatt foglalkozni kezd hazájával, fajával. A lángelme éleslátásával merül el Magyarország állapotainak vizsgálatába és hazafias lelke aggódó félelemmel keresi a feleletet arra a kérdésre: vájjon meg lehet-e még menteni ezt a szerencsétlen nemzetet a végpusztulástól ? Széchenyi látja, hogy Magyarország szegény és műveletlen. Ipar, kereskedelem, tudomány és művészet majdnem teljesen hiányzanak. A rendi alkotmány „73 darabra tagolta a nemzetet.“ Magyarországon nem egy egységes nemzet élt, hanem egy minden jogokkal felruházott, kényelemben és jólétben élő, de tétlenségbe sülyedt kisebbség uralkodott egy teljesen jognélküli, elégedetlen és műveletlen nagy néptömeg fölött. „A nemesség hazafiassága egyedül abban nyilatkozott, hogy a kiváltságokat, a rendi intézményeket változatlanul fenntartsa. A fennállóhoz való ragaszkodást, vagyis a mozdulatlanságot emelte a magyar nemesség a magyar politika alapeszméjévé.“ Ez a stagnálás pedig egyenlő volt a tespedéssel, — a nemzet halálával. Ezt a szomorú tényt látta Széchenyi; de lángesze észrevette azt is, hogy ennek a tespedtnek látszó nemzetnek ereiben ifjú vér csergedez, a lomhán lecsüggedt karok izmaiban acélos erő rejlik, és e szegény nemzet egy nagy, őstermékenységü és természeti kincsekben gazdag országnak az ura. És hogy ennyi testi és természeti kincsek dacára e nép mégis elmaradt és szegény, annak oka az, hogy tudatlan és magasabb eszmények nélkül szűkölködő. Ha ezt a nemzetet belső erejének és tehetségeinek tudatára emeljük és fogékonnyá tesszük a magasabb eszmények iránt, úgy e nép megmenthető magának és az emberiségnek. így Széchenyi megismervén széles európai tanulmányai és műveltsége világánál nemzete állapotát, sok tépelődés, kétség és ingadozás után végre megtalálja életének célját. És kint az idegen világban, utazásai alatt, távol hazájától lángra gyúl lelkében az isteni szikra, felébred rajongó haza- és lángoló fajszeretete, és szent fogadást tesz, hogy egész életét elhagyott nemzetének megmentésére fogja szentelni. „Kimondhatatlan és több napi belső küzdések után — írja naplójában — megesküdtem magamnak, hogy nemzetünk feltámadására és kifejtésére mindent elfogok követni, habár magam
