A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1908-1909. tanévről
Arnhold Nándor: Múzeum és tanulóifjúság
9 ívével párhuzamos vonalban vannak elhelyezve. Támlául két vékony deszkaszál szolgál, melyeket ívszerüen meghajlítva az oszlopokon áthúztak. Az alsó hosszabb s mind az 5 oszlopot összeköti; a felső rövidebb s csak a középső 3 oszlopot fűzi egybe. Az oszlopok ott, ahol a deszkaszálak rajtuk áthatolnak, megtartják eredeti méreteiket és négyszögletes alakjukat, egyebütt lefaragták éleiket, minélfogva e helyeken jóval vékonyabbak; felső végükön lapos gomb díszeleg. A lábak ékkel, az oszlopok faszöggel vannak az ülőkéhez erősítve. Az ülőkét középütt gyakran kivájják, ami gyakorlati szempontból igen helyes. A másik fajta szék szerkezetét az átalfákkal összekötött négy függőleges láb szolgáltatja. Az ülőke szalmafonásos. A hátulsó lábak fölfelé megnyúlnak, elvékonyodnak és hátrahajolnak. Felső felük közepe táján díszesen faragott széles deszkát tartanak: a szék támláját. Ahol beeresztések nem gyengítik a lábat, nyolcszögűre van lefaragva; alant helyesen formált lábo- zatban, fenn csinos gomb alakjában végződik. E típusnál nyilvánvalóan nem a szerkezet az eredeti, az érdekes, hanem a díszítő formálás. A támlatarlóknak ekkora megnyújtása célszerűségi szempontból nem indokolható, sőt nem is igazolható. De tagadhatatlan, hogy elegáns hajlásúkkal, finom formáikkal és a támla szélességével fordítottan arányos hosszúságúkkal épen ezek adják meg e típusnak jellegzetes és érdekes külsejét. A harmadik típust a barokk- és rokokó-ízü, más vidékeinken is előforduló székek képviselik (11. L. 4—5. ábra). A keményfa ülőkébe ékelt 4 láb széjjelterpeszkedik, a beléjeeresztett támla deszkája kifelé hátradül. Utóbbit igen változatos vonal határolja, s belül is több-kevesebb alak töri át. Körrajzát általában jellemzi, hogy felső részében kiszélesedik, alsó részében taille-szerűen összehűzódik; áttört formáiból sohasem hiányzik a legkülönbözőbb változatokban kombinált szív-alak, sokszor egyedüli disze a támlának, mely mindig a középvonalban fekszik (II. L. 3—5. ábra). A 6. ábra alatti támla eredeti népies és magyaros ízű formája szinte kivételt képez. A szoba valamelyik sarkában szokott állani a „tornyos nyoszolya“, a dunnákkal és párnákkal magasra megrakott ágy. Előtte a „vetélőpad“, mely az ágyhoz vagy a falhoz állítva, kifelé fordított támlájával alkalmas a gyermekágyat vagy a bölcsőt helyettesíteni (III. Lap). Az ágy, mely 1814-ben készült, fejfelőli hátlapjának formálásában az akkori úri divat sivár szellemét árulja el, de festett díszeiben határozottan magyaros. A vetélőpad támlája faragott és kifesteti lécekből áll és forgatható. Legeredetibb bútora a régi ormánsági háznak a „szökrény“ (II. L. 7. ábra és színes műmelléklet). Három is van gyűjteményünkben s különös alakjukkal legott lekötik a szemlélő figyelmét. Valamennyi keményfából való egyszerű ácsmunka — tisztára fából készítve. Nyeregtetőformájú fedelük rendszerint 3 deszkából van összetéve, amelyek közül a középső felsőt kívül tompa szögben találkozó két lap határolja, belül homorú fölület. Elül-hátul keskeny, vastag deszka képezi a födél
