A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1908-1909. tanévről
Arnhold Nándor: Múzeum és tanulóifjúság
7 saját stílusát alkalmazza, amely az egész világban egyedülálló, mint a mienk Európában.“ Ámde a nemzeti stílus a nemzeti élet virága, gyümölcse. „Szükséges tehát, hogy az egész magyar társadalom egyénenként és összesen működjék közre azon, hogy nemzetünk nemzeti életet éljen és pedig nemcsak jellemben, de formákban is, a külsőségekben is, mert egy nemzet csak nemzeti formák között élhet nemzeti életet.“ Vissza kell tehát térni a magyaros formákhoz. Az építészetben még csak egyes kezdeményező lépéseket tettünk, de már az iparművészet terén igen elismerésreméltó eredményekre tekinthetünk. A nemzeti ízlésnek az építészetben és iparművészeiben való kizárólagos meghonosítása az a munkakör, amely tág teret nyit múzeumainknak az áldásos közreműködésre. „A magyar múzeumoknak, melyek — különösen a vidéken — a kultúrái központokat képviselik, valamint a közművelődési egyesületeknek, melyek a vidék kulturális tevékenységét vezetik, méltán sorolhatják munkakörébe, hogy a magyaros ornamentika feltámasztását és közforgalomba való hozatalát, valamint a magyar épitőstílus megteremtését elősegítsék.“* A magyar múzeumok vázolt hivatása kell, hogy irányítsa szervezésük, fejlesztésük módját. Radisics Jenő véleménye szerint mindenekelőtt szükséges a vidéken levő múzeumok anyagának selejtezése és tetszetős kiállítása; ez ugyanis „minden nézőben azt a tudatot ébresztené, hogy értékes, legalább is érdekes, de mindenesetre megbecsülendő tárgy előtt áll, mert hisz az állam, a törvényhatóság vagy egyéb tulajdonosa az anyagnak szeinmelláthatólag megbecsüli azt. Azután az anyag ápolása és gondozása, mert az ápolás és gondozás szintén a megbecsülés bizonysága. Majd következnék folytatólagosan, a múzeumi tevékenységnek egyik kiegészítő részeként: a gyarapításra való törekvés. Mentsük meg mindenekelőtt az elkallódó, pusztulásnak kitett nemzeti anyagot, tehát a régi kultúra emlékeit, a népművészeti és néprajzi anyagot, meg ami régi emlék hazánkban fellelhető. Értékéhez képest mi fontossággal sem bírnak kőkori vagy bronckori leletek, ha még oly szépek is, amelyeknek a föld gyomrából való kifejtésére még egy évtized múlva se késtünk el, holott a néprajzi anyagról ilyet állítani nem lehet.“ Ez a felhívás, amely beillik vészkiáltásnak, mindnyájunknak szól. Lehetetlen, hogy a művelt közönség be ne lássa, mily fontos nemzeti érdekről van szó, s hogy készségesen szolgálatára ne lenne. A tanulóifjúságtól is méltán elvárhatni, hogy, mint minden hazafias és kulturális ügyet, úgy ezt a nemes törekvést is lelkesen felkarolja és amennyiben módjában áll, támogatni is siessen. Pedig épen a gyűjtés munkájában nagyon hasznos tevékenységet fejthetne ki a tanulóifjúság.** A néprajzi és népművészeti tárgyak, különösen * Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1909. évi I. füzet. ** A tanulóifjúság ilynemű közreműködésének szép sikerét tapasztaltam nemrégiben. A múzeum húsvéti hímes tojásokból szándékozik egy gyűjteményt összeállítani. A gyűjtésben való segédkezésre felhívott tanulóifjúság a két középiskolában játszva szedett össze 2—300 díszesnél-díszesebb hímes tojást.
