A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről
Vende Ernő: A szavalás művészete
33 „Itt van, király, ki tetteidet Elzengi,“ mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög, A mint húrjába csap. „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad : Te tetted ezt, király!“ Az első versszakban a szavaiénak a welszi urak között a király szavaira támadt félelmes helyzetet, a második és harmadik versszakban pedig az ősz bárd jellemző énekét kell ecsetelnie. Ha a szavaló e három versszakban a vesszőket egyenlő hangfelemeléssel fejezné ki és mindenütt negyedszüneteket tartana a vesszők után, úgy nemcsak a helyzetfestést rontaná el teljesen, hanem a bárd énekének megrázó hatását is tönkretenné. Jellemző különösen a második versszakban az „elzengi“ után való vessző annak a feltüntetésére, hogy mily nagy különbség van az írásjeleknek nyelvtani és előadásbeli értéke között, ameny- nyiben e sorokban: „Itt van, király, ki tetteidet Elzengi,“ mond az agg; az „Itt van“ és „király“ után, dacára a vesszőknek, nincs hangfelemelés, az „elzengi“ után való vessző pedig az előadásban teljes pont értékével bir, mert nemcsak megállunk ott, hanem a hangot is leeresztjük, jelezve a gondolat végét, bár a nyelvtan szabályai szerint oda határozottan vessző kell. Épen ellenkező esettel találkozunk a következő példában : „Ez az, uram! Itt van, uram: kutya egye máját!“ E szavakat Pázmán lovag mondja, mikor Mátyás környezetében hirtelen ráakad féltett becsületétének elrablójára. E váratlan felfedezésre a lovag ajkán hirtelen, egyszerre tör ki a felkiáltás. Az előadónak a vesszőnél sem szünetet tartani, sem a hangot felemelni nem szabad : „Ez az uram!“ Itt tehát a gramatikai vesszőnek semmi retorikai értéke nincs. Lássunk még egy feltűnő példát: Judás, lelkiismeretétől kinoztatva, a Krisztus elárulásáért kapott pénzt széjjel szórja a vének között, mire ezek megvetőleg rivallnak rá: „Vidd el e pénzt, tied, ez vérnek ára, — S oda számlálják“ stb. (Szász Béla: A harminc pénz.) Itt egy vesszőnek sincs az előadásban vessző-értéke. Az első mondat inkább megvető felkiáltás; a „tied“ szó hideg, a hang lebegve marad, utána rövid szünet; az „ára“ után a gondolat be van végezve, és a hang leszáll, mintha ott pont volna. 3
