A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1903-1904. tanévről
Deák Ferenc emlékezete
— 8 — Javaslatával a leghatározottabb választ, hogy a nemzet a birodalmi tanácsba nem megy és önálló alkotmányhoz ragaszkodik, hazánk legsarkalatosabb törvényeivel támogatja: a pragmatica sanctióval, e kétoldalú szerződéssel, melyet az uralkodóház a nemzettel kötött s melyet az októberi diploma egyoldalúan megszeg, ezen alaptörvénnyel, melyre minden király esküt tett, mielőtt a nemzet megkoronázta, mely hazánkat csakis personalis únióba hozza az örökös tartományokkal; támogatja e választ az 1848-as törvényekkel, melyeket a nemzet hozott és az uralkodó szentesített, a hatalom pedig egyoldalúan felfüggesztett. A másik két kérdésben, t. i. hogy kinek és mily formában adjuk a választ, Deák Ferencet a törvénytisztelet, a helyzet bölcs mérlegelése és a szilárdsággal párosult óvatosság vezérli. Igaz, hogy V. Fer- dinánd király lemondásában formahiba történt, de az európai diplomácia a lemondást Ausztria császári trónjáról elfogadta s így V. Ferdinánd a pragmatica sanctio értelmében sem lehet már magyar király; a hatalmat pedig tényleg I. Ferenc József császár gyakorolja, alkotmányt ő igér, választ tőlünk ő kíván, sorsunk javítását mi is csak tőle várhatjuk. A válasz formájára vonatkozólag a feliratot ajánlja Deák Ferenc; a határozat ugyanis megsértené a tiszteletet, mellyel a nemzet még az elnyomatás nehéz korában is az uralkodó iránt viseltetni tartozik s így megszakíthatná az alkudozások fonalát; a feliratban adandó válasz pedig jogainkba nem ütközik, álláspontunkat nem veszélyezteti, történetünk és más népek példája pedig határozottan ajánlja, hogy az uralkodónak a koronázás előtt is megadjuk a tiszteletet, mely a királyt illeti. Túl a Lajtán megdöbbent a hatalom az igazság eme bátor és nyilt hangján s Schmerling azt válaszolta: „Mi még várhatunk.“ Deák azonban látta, hogy jogos küzdelmünk sikerének nem az uralkodó áll útjában, hanem tanácsosai; ezért újból felemelte szavát, melyet azonban nem a kormány szócsövén át, hanem közvetlenül az uralkodóhoz intézett, kiben felismerte az alkotmány, jog és igazság tiszteletét: megírta a húsvéti cikket. A történelem tanúságára hivatkozva megmutatta, hogy a magyarság mindenkor híven ragaszkodott királyához s mindenkor erős támasza volt a Habsburg-háznak, melynek nagyhatalmát magyar szövetség alapította meg, melyet Európa fejedelmeivel szemben a „Vitam et sanguinem“ lelkesedése mentett meg, melyet Napóleon felhívását visszautasítva ismét csak a magyar önfeláldozás óvott meg a megaláztatástól. S íme, ez a nemzet, melynek hűségére bármily vész idején számíthat a király, csak jogainak elismerését kéri. Ezen őszinte és nyilt szavak pedig fogékony szívre találtak: a király Schmerlinget elbocsátotta s egybehívta az 1865.4 országgyűlést, melyen uralkodó és nemzet immár közös alapon tárgyal és megalkotja a törvényeket, melyekkel új, boldog, áldásos korszak nyílik meg történetünkben. S Deák szelleme a kiegyezés megalkotásában titáni feladatot oldott meg. Ha vannak is magyar államférfiak, kik a personaluniót közös ügyek nélkül óhajtják, mindenkinek el kell ismernie, hogy Deák Ferenc eme alkotása tekin
