A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1903-1904. tanévről
Péter János
— 12 Nemesen érző jó szíve volt s ezt sokan érezték. Számosán voltak, akiket jótéteményeiben részesített, — bár az illetők rendesen nem is tudták, honnan jön a segítség. Valahányszor intézetünk tanulmányi kirándulást rendezett, a szegénysorsu, de érdemes tanulók útiköltségeinek fedezéséi e mindig szívesen adott megtakarított pénzéből, hogy így a szegény ifjaknak is lehetővé tegye a kirándulásban való részvételt. Nőtlen volt bár, aki közvetlen tapasztalásból nem ismerte a családi élet örömeit, mégsem volt rideg, mint az agglegények nagy része. Nem volt önző, akinek szemei előtt csak a saját érdekei lebegnek; szívesen hozott áldozatokat a közügynek s a társadalmi és jótékony egyesületeknek is mindig támogatója volt. Szívének jóságát, gyermeki szeretetét, önzetlenségét az az áldozat mutatja legjobban, a melyet hozzátartozóiért hozott. Agg szülőiért, öccseért dolgozott évtizedeken át. Mikor egy küzdéssel és nélkülözéssel telt ifjú élet után tanári katedrára jutott s végre családalapításra gondolhatott volna, akkor már elfoglalták a családfenntartás gondjai: agg szülőit tartotta s öccsét neveltette. Mikor nehéz munkával megszerzett havi fizetéséből elküldötte szülőinek a mindennapi élet gondjaitól őket megszabadító összeget s kifizette öccsé- nek neveltetési költségeit és a saját fenntartására szükséges havi járandóságot, már alig rendelkezett akkora összeggel is, mellyel a hó folyamán felmerült egyéb kiadásait fedezhette volna. Csak az ungvári temetőben nyugvó szüleinek halála után, s mikor már öccse is kenyérkereső lett, szűntek meg gondjai; most már nyugodtabban, küzdelem nélkül élhetett s gondolhatott volna a saját jövő tűzhelyének megalapítására is; de akkor már eljárt fölötte az idő, s ő megmaradt a maga egyedüliségében, élve az iskolának, a tudománynak, örömöt és vigasztalást keresve és lelve a természet csodálatos alkotásaiban s a művészet remekeiben. Egyedüli kedvtelése az utazás volt; látni s a látottakból folyton tanulni akart, hogy ily módon szerzett ismereteit közölhesse tanítványaival, az ő nagy családjának tagjaival. Meg akarta velük ismertetni mindazt, amit egy szorgalmas munkásságban eltöltött hosszú élet tapasztalataiból gyűjtött, amit tudásának gazdag tárházából közölni szükségesnek tartott. S mert évről-évre tanult, mindig több közlendője volt. Ezért szolgált még akkor is, mikor egy közhasznú tevékenységgel eltöltött munkás pálya befejezése után már nyugalomra térhetett volna. Nem tudott megválni iskolájától, nem szertárától, melyet mintaszerűen kezelt s mely igazi otthona volt. Rá nézve nem létezett ünnep- vagy hétköznap; egyformán kereste fel naponként délelőtt és délután dolgozó szobáját és szertárát, hol örökös munkában teltek el napjai. Ott gör- nyedezett a tudományos könyvek fölé hajolva, hogy tudományszomját újabb ismeretek megszerzésével elégítse ki és ha belefáradt a komoly szellemi munkába, akkor fölkereste múzeumát, hol minden darab az ő gondosságáról tett tanúságot. Hisz ezt a múzeumot az ö vasszorgalma tette azzá, ami: a pécsi főreáliskola egyik büszkeségévé. Betegségének lázas pillanataiban is
