A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1902-1903. tanévről

Iskolai tudósítások - E) Iskolai tudósítások

56 — érzést ébrentartani és fejleszteni s ezen törekvésüket a tanári kar a legnagyobb készséggel támogatta. A jó rend és fegyelem érdekében semmit el nem mulasztottunk, ami az intézetünkben meghonosodott rend és fegyelem fenntartására a múltban helyesnek bizonyult. Megköveteltük az előadási órákra való pontos és tiszta megjelenést, a mulasztott órák rögtöni igazolását, az iskolaépület és bútorzat kímélését, a könyvek, füzetek és egyéb tanszerek rendbentartását, a szerény magatartást s a házirendet szabályozó intézkedések pontos betartását. Figye­lemmel kísértük a tanulók iskolán kívüli viselkedését s lelkületűket lehetőleg megismervén, arra a szerzett tapasztalatokhoz képest majd közvetve, majd pedig közvetlenül hatni' igyekeztünk. Kihágás esetén kellő szigorral ugyan, de jóakarattal s akként jártunk el, hogy az ifjú hibáját beismerje, másrészt pedig azon meggyőződésre jusson, hogy a büntetést, mely csakis az iránta való jóakaratból méretett reá, megérdemelte. Nagy gondot fordítottunk a vallás­erkölcsi motívumok érvényesítésére, a tananyagban rejlő ethikai mozzanatok kiaknázására, nemkülönben az egyes tanórák előtt és azok között szükséges felügyeletre, s a kellő szigor és a helyesen alkalmazott praeventiv eljárással oly erkölcsi és fegyelmi állapotot sikerült teremteni, mely minden tekintetben megnyugtatónak mondható. Itt tartjuk helyénvalónak megemlíteni, hogy növendékeink, kikben a hála és kegyelet érzését s az összetartozás tudatát sem mulasztottuk el ápolni, feledhetlen királynénk, Erzsébet, s intézetünk volt nagyérdemű igazgatója, Dischka Győző, iránti kegyelettől s a szükséget szenvedők iránt tartozó jóté­konyság érzetétől áthatva, mondhatni mintegy önmaguktól indíttatva, az „Örök- imádás-templom“ vallásos és hazafias céljaira 12 koronát, a Dischka Győző­alapra 1469 koronát s a vakokat gyámolító országos egyesület céljaira 31 korona 98 fillért gyűjtöttek. Kirándulások. A lefolyt tanévben szintén megtartattak az elméleti oktatás kiegészítését s a szerzett ismeretek megizmosítását célzó s inté­zetünknél mindenkor nagy gonddal s tervszerűen rendezett kirándulások. így a VII. osztály növendékei Skoff Ferenc tanár vezetése mellett a világító-gáz tanulmányozása végett a helybeli légszeszgyárat keresték fel, ugyanő 4 ter­mészetrajzi kirándulásra vezette az I. és II. osztály tanulóit. Hasonló célú kirándulást tett Péter János tanár 4 ízben az V. osztáty növendékeivel s 2 alkalommal a VI osztálybeli tanulókkal, kik mindannyiszor sok tapasztalattal gyarapították természetrajzi ismereteiket. Hirn Lajos tanár az I. osztállyal, Lajos Ferenc tanár pedig az I. B. és a IV. A. osztállyal tett 1—1 földrajzi kirándulást. Mike Géza tanár a csillagképek megismerése és az égboltozaton való tájékozás végett a VIII. osztálybeli tanulókat vezette ki egy excursióra; ugyanő Herbert János igazgató engedélyével bemutatta nekik a helybeli vil- lamvilágítási telep berendezését és elvezette őket a bányatelepre, hol a kazá­nok felszerelési eszközeit s a különböző gőzgépek szerkezetét tekintették meg. Komócsy István, hitoktató, a IV. osztálybeli tanulókat kétszer a székesegy­

Next

/
Oldalképek
Tartalom