A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1901-1902. tanévről
dr. Kálmán Miksa: Dischka Győző emlékezete
— 5 — érettségi vizsgálaton a legjobb osztályzatot: laudabilis-i kapott e tantárgyból. Rokonsága, különösen igen vallásos nagyanyja, kinek ő dédelgetett unokája volt, a papi pályára szánta őt; de a természettan iránt érzett előszeretete arra bírta, hogy hajlamát és tehetségét követve az exact tudományok tanulmányozására adja magát. Hogy ezt tehesse, az akkori kor divata szerint vagy talán még inkább azért, mert ez időtájt a hazai főiskolákban e tudományszakok tanítása aránylag véve alacsony színvonalon folyt, elment Bécsbe s előbb az ottani műegyetemen, majd a tudományos egyetem bölcsészeti facultásán kereste tudományszomjának kielégítését. Elsősorban természettani és mennyiségtani előadásokat hallgatott, de tanulmányaiban nem szorítkozott e tantárgyak szűk körére, hanem hallgatott még vegytant, ásványtant, állattant, növénytant, élettant, sőt még szabadkézi- és technikai rajzban is gyakorolta magát. Tudományos ismeretekkel megrakodottan jött vissza szülővárosába s itt, az épen akkor állami kezelésbe átment főreáliskolánál póttanári minőségben alkalmaztatott az akkori igazgató, Szauter Antal által, „a tanári szék közös beleegyezése folytán, a minisztérium kegyelmes jóváhagyása reményében“ *) és tanári működését 1870. október 25-én meg is kezdette. Ez a dátum nemcsak Dischka Győző életében nevezetes, hanem iskolánk történetében is : a 23 éves fiatal tanárban az intézet nemcsak alapos szakembert, hanem egyúttal kiváló tanférfiut is nyert. Egyik volt tanítványa, ki kilencz évvel azelőtt hagyta el a pécsi főreáliskolát, tehát elég időit töltött már távol tőle, hogy elfogulatlanul tud róla nyilatkozni, de mégsem annyit, hogy mindenre pontosan ne emlékeznék, következőképen irta le e sorok írója előtt Dischka Győzőt mint tanárt. Tanítását alaposság jellemezte. Előadása egyszerű, világos, könnyen érthető volt. Addig nem fogott uj részlet fejtegetésébe, mig a már elmondottakat valamennyi tanítványa meg nem értette: eziránt kérdést intézett hozzájuk, sőt gyakran el is mondatta nyomban a megmagyarázott részletet. Előadását sok kísérlettel támogatta s a kísérleteket lehetőleg a tanulókkal végeztette. A theo- riát igen sikerültén gyakorlati példákkal illusztrálta; tudományos kirándulásokat rendezett velők (s ilyenkor gavallérosan ő viselte a költséget); általában a gyakorlati alkalmazásra igen nagy súlyt fektetett. Egyúttal a praecisitashoz szoktatta tanítványait és feleleteiknek nemcsak tudományos tartalmát, hanem magyarságát is ellenőrizte: nyelvtani hibáktól, germanismusoktól a gúny fegyverével igyekezett őket leszoktatni. Óvakodott attól, hogy a tanulókat túlterhelje. Sokszor meg is kérdezte tőlük, nem lesz-e nekik nagy a leczke, nincs-e más tantárgyból sok dolguk? A gyengébbek iránt elnéző volt; jobb tanulóktól annál többet kívánt és a mikor jó feleletet hallott, nem fukarkodott a dicsérettel. A tanulókkal való érintkezését igazságosság jellemezte. S ámbár féltéke') Requinyi Géza: A pécsi áll. főreáliskola története 63. 1.
