A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1901-1902. tanévről
dr. Kálmán Miksa: Dischka Győző emlékezete
Dischka Győző emlékezete. (1847—1901.) Multis ille bonis flebilis occidit. HORATIUS. Rövid öt esztendeje, hogy e helyen elsirattam Maksay Zsigmondot, iskolánknak élete virágában elhunyt nagyérdemű tanárát. S ime, alig múlt el egy lustrum, és Dischka Győző igazgatónk halála folytán ismét reám hárul e szomorú kötelesség. Dischka és Maksay! Megdobban a szívem, mikor eszembe jut, hogy a pécsi főreáliskola e két díszét immár az örökös sír födi. Többszörös volt a hasonlatosság közöttük éltükben, haláluk körülményei úgyszólván azonosak. Az exact tudományok művelője és tanítómestere volt mind a kettő: Maksay a számok egymás közt levő viszonyát kutatta és magyarázta a tanuló ifjúságnak, Dischka a természeti tünemények összefüggését és lényegét. Külsőségekben megnyilatkozó czifrálkodásnak ellensége az egyik is, a másik is: mind a kettő belső értéke szerint becsüli meg az embert. Félreértés, meg nem értés folytán kezdetben e két férfiú hidegen viselkedett egymással szemben; idővel azonban a félreértések megszűntével — az évek hosszú során át tartott együttműködésből eredt kölcsönös megismerés folytán meleg viszony fejlődött ki közöttük, mely azontúl halálukig meg nem lazul, sőt mind szorosabbá válik. Haláluk külső körülményeinek hasonlatossága meg épenséggel meglepő. Mind a kettő erős, az átlagost messze fölülmúló testszervezetünek látszott, pedig réges-régóta hordták magukban a tanítással foglalkozókat fenyegető halálnem csiráját: Maksay a tüdővész-ét, Dischka a szivbaj-ét. De még akkor sem, mikor a bennök befészkelődött baj súlyossága annyira megnő, hogy a betegség ágyba dönti őket, a baj komolyságáról sem ők maguk nem bírnak kellő tudomással, sem a környezetük. És így, mikor mind a ketten a férfikor java szakában az élők sorából kidőlnek, haláluk hire váratlanságával még fokozza ismerőseik, tisztelőik nagy gyászát. Dischka Győző épen akkor halt meg, mikor harmincz éves szolgálati jubileumát akartuk megülni. Úgy véltük, hogy ez lesz a legkedvezőbb alkalom arra, hogy a világ színe előtt kimutassuk azt a nagyfokú rokonszenvet, szere- tetet és ragaszkodást, melyet szeretett igazgatónk a tanári testület s a tanuló ifjúság minden egyes tagjának szivébe kiirthatatlanul plántált be. Jubileuma örömünnepén akartunk minderről tanúságot tenni. A tanártestület ugyanis még
