A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1901-1902. tanévről
dr. Szegedy Rezső: Erzsébet királyné emlékezete
_ oo _ r endszer enyhülni kezd, a számüzöttek visszatérnek, a politikai foglyok börtönei megnyílnak, a szív kérgét egy áldó nap jótékony sugarai felolvasztják, egy tavaszi szellő lágy fuvallatát érezzük. Ez áldó nap Erzsébet szive, e tavaszi szellő annak rokonszenve. Mint Julia lelkében a gladiátorok, circusok, az erény iránti közönyösség világában is nemesebb érzés szendereg és abban a szeretet vallásának igéi termékeny talajra találnak, úgy a politikai reactio világában nevelkedett Erzsébet szivében is új világot teremtenek a népszabadság és alkotmányos önuralom eszméi. Ezen eszmék átszürődnek nemes lelkén és ezen megtisztult alakban jutnak el az uralkodó szivéhez, kinek tanácsosai eddig csak a fegyver, börtön, számkivetés és bitó hatalmát ismerték. S midőn a nemzet 1867. júl. 8.-án dicsőn uralkodó királyunk felséges homlokát Szent István koronájával díszíti, akkor érzi, hogy e kibékülés főtényezője a királyné volt, a király pedig érzi, hogy a nép szeretete és lelkesedése nagyobb hatalom, mint a milyent tanácsosai ismertek. A fájdalom, mely Éva lelkét marczangolja, mikor a phalanster-világ rideg rendszeréből kifolyólag gyermekeitől el kell szakadnia, osztályrésze lett a megdicsőült királynénak is, midőn a phalansternél is ridegebb halál tőle gyermekeit elszakítja. Leányának, Zsófiának, megbetegedését hírül véve, megszakítja magyarországi útját s siet, hogy a legjobb kéz, az anya keze, ápolja gyermekét, hogy az anyai szeretet gondja viraszszon a beteg ágya fölött. De a halál kérlelhetetlen. És a megtört anya nem is engedheti át magát fájdalmának; népeire gondol s Lucia magasztos szerepére vállalkozik: megnyugvást kell csepegtetnie a megtört apa, a király szivébe, hogy az népei boldogságának szentelhesse erejét; csak akkor merülhet el saját fájdalmába. Még nem is csillapult le e fájdalom, mikor a sors megismételte csapását és még erősebbet sújtott: áldozatul szedte a fiút, a szülők büszkeségét, a trón örökösét, a nemzet bálványát, kihez annyi szép és nagy reményt fűzött. A sorssujtotta királyné még egyszer összeszedi nagy lelke minden erejét, visszaadja a sorssujtotta királyt népeinek s csak akkor merül el saját fájdalmába, csak akkor érzi a csapás teljes nagyságát, az élet tragikumát; búskomorrá lesz és idegen földön, enyhébb éghajlat alatt csak az egykori boldogság képein mereng. De a sors csapásai még nem ismertek határt és a nőtől, ki a rabszolganő, Lucia, Julia és a phalanster Évájának szerepét oly hivatásszerűen oldotta meg, a marquise szerepét is követelte. Újból és újból támadnak politikai eszmék; de a szabad gondolkodásnak vannak szörnyszülöttei is. Politikai rajongók új társadalmat akarnak alapítani s mélyebbreható értelem és a történeti fejlődés iránti érzék nélkül, hamis propheták tévtanait követve ez új társadalmat a réginek romjain akarják fel-
