A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1900-1901. tanévről

Dr. Szegedy Rezső: Az irodalomtörténeti tanítás módszeréről

ségét akkor, mikor abba mindig újabb és újabb képzetek tódulnak, ki tekintetbe veszi a tanuló elfoglaltságát és korlátoltságát és észrevette, hogy jó tankönyv mennyire megkönnyíti a tanuló munkáját, az érteni fogja azt is, hogyan akádályózhatja a tankönyv a legjobb törekvést.

E törekvésnek teljesen megfelelő tankönyv nem készült; az új tantervet kellett bevárnunk, hogy reményt táplálhassunk oly középiskolai irodalomtörténetre, mely a reáliskola igényeinek teljesen megfelel. A felsőbb osztályok számára irt tankönyvekben nálunk csak akkor van gazdagabb választék, mikor a szerző az összes középiskolákat, vagy legalább is az összes gymnasiumokat tekintheti közönségének, az ország 30 főreáliskoláját, melyeknek népessége a felsőbb osztályokban a gymnasiumhoz képest gyér, annyira sem veszik tekintetbe, hogy a tantervkülönbözetre vagy egyáltalában nincs tankönyv, vagy ha van, az évtizedeken át nem éri új, javított kiadását és igy a reáliskolák specialis igényei okozzák a legnagyobb nehézségeket.

Újabb időben nincs okunk panaszkodni, hogy rá vagyunk utalva Beöthy Zsolt irodalomtörténetére, melyre általános a panasz, hogy a középiskolai tanulónak nehéz s melyről általános az elismerés, hogy szebben megirt tankönyvünk nincs. De az újabb kézikönyvek eltérése ezen forrásuktól inkább csak quantitativ, mintsem qualitativ: elhagynak egyes jelentéktelen Írókat és műveket, ezek helyére más — hasonlóképen jelentéktelen — irót és művet állítanak s ezen anyag megválasztásában akárhányszor nem a paedogiai és didaktikai, hanem a felekezeti szempont vagy az egyéni Ízlés vezeti a szerzőt; az olvasókönyv szemelvényei, a tárgyalás menete és minősége a régi marad; a stíluson könnyitenek és pedig mindig a szépség rovására; alig találunk egyre (ilyen Tóth Sándor irodalomtörténete, mely azonban rendkívül gazdag ismeretet tételez fel a tanulótól), melyre nem mondhatnék, hogy a módszerben haladást nem tüntet fel.

Hogy az új tankönyvek a régiekhez képest haladást tüntessenek fel, követniök kell az új rhetorika és poétika eljárását a régivel szemben: ki kell vetniök a tananyagból mindazt, a mi a középiskolába nem tartozik, nyujtaniok kell oly olvasmányokat, melyeken az elmélet felépülhet, a méltatásban tekintetbe kell venniök a tanuló szellemi fejlettségének színvonalát és alkalmazkodniuk kell az ismeretszerzésnek psychologiájához, természetes módjához, helyet engedve az inductiónak annyit, a mennyit ez a tárgy elviselhet és megkövetelhet.

Meg kell rostálniok az anyagot. Irodalomtörténeti kézikönyveink akárhányszor összetévesztik czéljukat az irodalmi lexikonnal. Egy Garázda Péter, Wataki Pál, Pécliy Lukács (nem Simon!) nevének említése is felesleges, Nagybánkai Mihály, ki „Hunyadi János viselt dolgait énekelte meg a korhoz mérten eléggé tűrhető versekben“ (Bartha József „A m.