A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1895-96. tanévről
Iskolai tudósítások - G) Az intézet részvétele a millenniumi orsz. tornaversenyben
52 De nemcsak az ellátásról gondoskodtunk jó előre, hanem a házi rend-, illetőleg fegyelemről is. Szabályul tűzve azt, hogy a tanulók az indulás perczétől kezdve állandóan, katonai rendben, együtt maradjanak és senki a csapattól — rokonok látogatása stb. czimén — el nem válhatik, továbbá hogy mi, vezető tanárok is állandóan az ifjúkkal maradjunk és őket egy pillanatra sem hagyjuk magukra: oly fegyelmi állapotot teremtettünk, mely csirájában elfojtott minden erkölcsi bajt s melynek fentartása annál nagyobb energiát követelt, mert sajnos, voltak intézetek, melyek tanítványaikat egészen szabadon, úgyszólván felügyelet nélkül hagyták. Itt örömmel említem, hogy az egész programmra nézve, úgy ruházat, étkezés, mint fegyelmezés stb. tekintetében, szövetségre léptünk a helybeli kath. főgymnasiummal, s a két intézet ifjúsága nemcsak egy épületben lakott, együtt étkezett, hanem tanulmány-útjában is majdnem mindig együtt járt s a vezető tanárok velünk vállvetve, teljes egyetértéssel és collegialitással közreműködtek a siker kivívása érdekében. így történt, hogy ifjaink egyrészt tetszetős öltözetük, másrészt testületi megjelenésük és szerény modoruk által köztetszést arattak s a hol megjelentek, kifogástalan viseletűkkel a legkedvezőbb benyomásokat keltették. így történt, hogy a tornavéseny első napj ín, mikor királyunk 0 Felsége, elhagyván páholyát, br. Fejérváry Géza honvédelmi minisztertől kisérve a versenytéren körutat tett, mint a legelsők egyikét, intézetünk ifjúságát látogatta meg, s nemcsak kegyes jóindulattal hosszabb ideig szemlélte tornászaink mutatványait, hanem kérdéseket is intézett hozzájuk. S igy ifjaink azon boldogító tudattal hagyták el a tornatért, hogy nemcsak legközelebbről láthatták szeretett királyukat, hanem hogy jóságos szeme atyai érdeklődéssel nyugodott rajtok. ;»*•. A tornaverseny második napján Wlassics Gyula közoktatásügyi mi-1 niszter szintén körutat tett s ezen útjában egyenesen fölkereste ifjúságunkat és szives jóakarattal tudakolta számukat, elhelyezési viszonyaikat és egészségi állapotukat, illetőleg érdeklődéssel beszélt az odasietett Mike Géza vezető tanárral. Es végül, mikor junius 5-én úgy az összes fővárosi tanulók, mint a vidékről összesereglett tornász ifjak fölvonultak a sz. korona átvitelének ünnepélyére, azon oszlopnak élére, mely az Uj- 1 Épületben sorakozott, s melybe az V., VI. és VII. kerület összes ifjúsága tartozott, a rendező-bizottság a mi tanulóinkat rendelte. Ezen intézkedést ifjúságunk kitüntetésnek tekintette, elismerésnek megnyerő megjelenéséért. S midőn megemlítem, hogy tornászaink egyike, Lauber Dezső VIII. oszt. tanuló a rúdugrásnál ezüst érmet nyert, áttérek a kirándulás második czéljára, t. i. a főváros s a kiállítás megtekintésére.