A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1887/8-ik tanévről
Iskolai tudósítások - A) Visszapillantás a lefolyt tanévre
inkább szemük előtt tartva üzleti előnyüket, szülők és tanárok előtt egyaránt olyan dolgokat palástolni iparkodtak, a melyek a tanulót nem egyszer, különösen pedig iskolalátogatás tekintetében kötelességmulasztásra vitték, miért e helyen is minél nyomatékosabban kívánjuk hangsúlyozni, hogy a t. ez. szülők úgy a saját, mint az iskoláztatandó gyermekeik jól felfogott érdekében el ne mulaszszák e felelte fontos ügyben az igazgatóság tanácsát kikérni. Hivatalos látogatás A pécsi tankerület kir. főigazgatója, ngs. Mészáros Nándor kir. tanácsos úr, a folyó tanév nov. 30., továbbá dec. 1., 2. és 3-ik napjain szerencséltette intézetünket hivatalos látogatásával. Az intézet összes anyagi és szellemi ügyeinek beható átvizsgálása után pedig Ő Nagysága a tanúid testülettel tanácskozmányt tartott, melyen a tapasztaltak fölött teljes megelégedésének és osztatlan tetszésének volt szives kifejezést adni, mely örvendetes sikerről nemkülönben a nm. minisztérium is megelégedéssel tudomást venni kegyeskedett. Mint a tanintézetünk iránti legnemesebb érdeklődés jelenségét kell továbbá felemlítenünk, hogy dec. 2-ikán szerencsénk volt mólt. Kardos Kálmán urat, megyénk közszeretetben álló főispánját az intézet falai között üdvözölhetni, ki úgy az egyes osztályokat, mint a szertárakat és könyvtárt is látogatásával megtisztelvén, a látottak .és hallottak fölött teljes megelégedésének igen hizelgő szavakban volt szives kifejezést adni és örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy 0 Méltóságának intézetünk iránt táplált és ismételten tanusitott jó indulatáért e helyen is a leghálásabb köszönetünket nyilvánítsuk. Egészségi állapot. Tanulóink egészségállapota a lefolyt tanévben általában igen kedvező volt ; alig fordult elő egy-két makacsabb betegségi eset, melyek miatt az illető tanulók hosszabb időre voltak kényszerülve tanulmányaikat szüneteltetni; a halál azonban ez évben sem kímélte meg intézetünket, a mennyiben Frikker Károly 1. o. tanulót, rövid betegség után m. é. november 17-ikén ragadta ki váratlanul tanulótársai köréből, kit u. hó 19-én örök nyugalomra is kisértünk. Vizsgálatok és a tanév befejezése. Az évi vizsgálatok a Vili. osztályban május 5. 7, 9 és 11. napjain, a többi osztályokban pedig junius 18—27-ik napjain tartattak meg ; az érettségi vizsgálatok írásbeli része május hó 14—17-ik napjain, a szóbeli pedig junius 5-ikén a kir. főigazgató és dr Hunyadi Jenő kormánybiztos 0 Nagyságaik jelenlétében folyt le igen szép sikerrel, a mennyiben t. i. az érettségi vizsgálatra jelentkezett 6 tanuló közül 3 jelesen, 1 jól és 2 egyszerűen érettnek nyilváníttatott. Az év befejezése junius 29-ikén reggel 7 órakor ünnepélyes »Te Deum«-mal és a bizonyítványok és jutalomdíjak kiosztásával történt.