A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1887/8-ik tanévről
A pécsi restaurált székesegyház külseje
32 nás képei, továbbá jellemző emberi torzarczok alakjában a Fösvénység, Irigység,Kétségbeesés ördögei emlékeztetik a templomba lépőt bűnei rútságára, s figyelmeztetik a tisztulásra, mert az Úr házába csak tiszta lélekkel szabad belépnünk.A pécsi székesegyházon e maszkok elhelyezésüknél fogva inkább csak díszítő szerepet visznek; legalább symbolikus jelentésükben az összefüggést nehéz feltalálni. A fries fölött fürészfoghoz hasonló, s így is nevezett díszítés fut végig, mely a tégla építésnek köszöni eredetét. Erre jő a kiszökő tulajdonképeni falpárkány, mely élben tekintve nem egyéb, mint fordított attikai oszlopláb. Ennek legfelső lapján nyugszanak a fél-süvegalaku apsisfedelek. A középsőnek csúcsát stílszerűen faragott Krisztusfej, a két kisebbét pedig fél fenyűdoboz, végre a főhajó ormát rövidszáru görög kereszt díszíti, s a keleti oldal változatos és festői képét befejezi. Magát az egész domot pedig minden kápolnáival egyetemben a négy sarokra állitott tornyok uralják. A torony a keresztény imaház eredeti toldaléka, később pedig kiegészitő része, sem az antik, sem a keleti népek semmiféle épületrészletével nem hozható kapcsolatba, s olyan czél- és rendeltetéssel mint a keresztény templom mellett, sehol sem jő elő. Eredete minden bizonynyal össze függ azzal a szokással, hogy a hívőket harang segélyével hivták össze az istentiszteletre, de e mellett a templom környékének megfigyelésére, s a mohamedánoknál, mint tudjuk az imádság óráinak kihirdetésére is használtatott és használtatik ma is. Kisebb terjedelmű harangokat vallási ténykedésnél már a görögök és az egypto- miak használtak, de a hívők egybehivására csak a kereszténység használja; a harangok mai nagy terjedelmüket is a keresztény népeknél nyerték. Állítólag Szt. Paulin nolai püspök találta föl a harangok öntését az V-ik század elején Campaniában. Innen a harang latin neve campana, vagy nola. Kezdetben jó sokáig csak kis terjedelmű harangokat öntöttek, s a templom fedél gerinczére függesztették fel, honnan nagy sokára költöztek a templom mellé, attól néha jó távol épített toronyba, melyről azonban a VI—VII. század előtti időből semmi biztos ismeretünk nincs.1) A későbbi tornyok, épen mint Olasz- és Francziaországban még ma is, a templomtól távolabb állnak, s mikor össze épitették is, jó sokáig nem váltak a teplom alkotó részévé. A mint székesegyházunk alaprajzánál láttuk, a magyar templdmok tornyait Szt. István fejérvári basilikája után indulva, erődítési czélra is használták. Alakjok nálunk is, másutt is igen különböző. A korábbi román tornyok hengeralakuak, a későbbiek több emeletre is vannak osztva, és díszes árkádokkal áttörve. Később a könnyebb boltozás czéljából szívesebben épitették négy szögűre, mi által a torony karcsúságából sokat vesztett, vagy pedig a négyszögü alsóosztályon ') Lübke: Gesch. der Architektur 3. Auli. 217 1.
