A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1887/8-ik tanévről
A pécsi restaurált székesegyház külseje
26 Ha modern művész román stílusban akar faragni, könnyen zavarba jöhet, a melyből csak hosszas studium segíti ki. A román Ízlésű képfaragás fő jellemvonása távolról sem áll egyedül a technika primitiv voltában; jóllehet egyedül ennek művészi utánzása is teljes odaadást és különös megligyelő képességet kiván. Itt a művész életveszélyes pallón jár, honnan igen könnyen a mesterkéltség és természetellenes erőlködés örvényébe szédülhet. De nem elég hogy ezt elkerülje : egész lelkét kell hogy áthassa a román Ízlés naivsága; egészen át kell magát adnia egyfelől annak a mélyen vallásos eszmekörnek, mely hamisítatlanul épen csak a román Ízlés idejében található fel, másfelől pedig azzal a költői őserővel kell bírnia, mely eszméit, érzéseit ellenállhatatlan benső kényszertől hajtva, testesíti meg kőben, fában, színekben tekintet nélkül ezek tulajdonságaira. Ennek következtében a román ízlés művészének keze alól olyan sajátszerüen gyermekes képtelenségek kerülnek ki. a melyek első tekintetre eltaszít- nak, a másodikra mosolyt keltenek, s a harmadikra már az ősi természetesség naivságával vonzanak. A román ízlésű képfaragó alakjai az idomtalan arányok, feszes, kitört testtagok, képtelen mozdulatok és értelem nélküli redőzés, stb. mellett, mint a melyek első tekintetre eltaszítanak, varázserővel bilincselnek le főkép a tárgyak merész választása, a rendkívül beszédes elhelyezés, a cselekvények és állapotoknak mozdulat- és testtartásban való igen találó, kedves naiv kifejezése és sok más aetherikus, benső szépség által, a melyeknek elle- sése és művészi megtestesítése, bármely nagy művész lelkét is teljesen igénybe veszi. Kiss Hyörgy domborművűn nem akart minden áron a XII. század stílusában dolgozni; nem akarta a XII. századbeli román stil technikai gyarlóságait affectálni, csak azért hogy «-stilszerü» valamit hozzon létre. Az ő domborművén a román stilü trón alkotása és díszítését kivéve, mind az alakok arányait és elhelyezését, mind azoknak tartását, a korhoz hű ruházatot, fegyverzetet, az arczok typusát és kifejezését, mind a kivitelt tekintve, egészen a jelenkor mű- és történelmi érzékű művészére valló reliefet alkotott. Ő azután a néhány, egészen más tárgyú és czélu dombormű után, mely a templom belsejében igen megrongálva fennmaradt, nem élhette bele magát teljesen az épület ősi szoborműveinek stílusába, s ezért inkább elvből került minden feszességet és stilszerü modorosságot. Az ö domborművén minden alak lehetőleg egyéni vonásokkal felruházott, élő, mozgó lény, nem pedig a román stil keretében faragott szobor ; valamennyi áhitat, bensőség, mél- tóságos nyugalom és ünnepiességtöl van áthatva, s a nézőre is ilyen hatást tesz. Ezért azok a szemlélők, kiknek szeme a régi műmaradványok vizsgálatán nem élesedett, s a kik így a régen letűnt román
