A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1887/8-ik tanévről
A pécsi restaurált székesegyház külseje
20 és befejezetlen, mint az eredeti volt, melynek helyére ez a szürke márvány másolat állíttatott. Henszlmann szerint e kapuzat műértéke abban áll, hogy a fal metszése ferdébb, vagyis a nyílás belső széle kisebb, a külső pedig tágabb mint a többi román templomoké, s így nagyobb kapu hatását teszi, mint aminő valóban, s a sokaság kijövetelét is megkönnyíti. A kapunyilás félkörívü mezejére az u. n. tympanonba dombormű- díszités fog jőni, mely azonban még nincs készen. Az árkád három középső ívmezejét egy-egy ferdenégyszögü medaillonba állított dombormű díszíti. Közepén a főajtó fölött a templom védőjének: Szt. Péter apostolnak mellképe. A typikus fej kissé mereven néz előre ; jobbjának ujjait áldásra emeli, balja pedig a kulcsokat tartja. Szűk nyakú és szűk ujju tunikája fölé bő palást borul, melynek dús szegélye mellét haránt irányban metszi. Balfelől Szt. Mór, Pécs második püspöke. Jobbja a görbe főpásztori botot, balja pedig az evangeliomos könyvet tartja. Ősz nagy szakála mellét veri; fején infula. Ez a mű kifejezéssel telt szép tanulmány-arcz. Átellenben Szt. István. Pánczélos testét díszpalástja fedi; jobbjában a királyi pálcza, baljában a kettős keresztes országalma. Hosszú fürtü, erövelteljes szép fejét a szent korona díszíti. Mind a három Kiss György jeles modellje után van mészkőbe faragva. A nyilt árkád oszlopai szintén 8—8 akanthus levélből alakított kehélyben végződnek; de a kelyhek alakja páronként különböző. Az oszlop-fedőlapok (abacus) szögletei alatt kihajló növény indák, épen mint az alanti nagy ívek oszlopfejein, részint csiga vonalba csavarodnak össze, részint csinos rózsácskával Vannak díszítve. Két párnak akanthus levelei közt emberfejeket is látunk. A homlokfal két sarkán két angyal térdel, kik kezökben pálmát tartva hívják a hívőket a béke hajlékába. A födél homlok falának oldal pilaszterein pedig két dornbor mű díszük. Balról a véres üldözésekből diadallal kiemelkedő egyház jelképe, a phönix1), jobbról pedig a fiait ') Az égi tüneményeket mint a nap feljöttét, lementét, menydörgést, villámlást stb. valamennyi nép ős mythosában állatok, kütönösen madarak fejezik ki. Legismertebb ezek közt a phönix, mely a népek phantasiájában mint sashoz hasonló bibor és arany tollú madár él. Az egyptomiak szent madara, kiknél egyebek közt az a monda volt róla elterjedve, hogy illatszerekből rakott fészkében minden 500-ik esztendőben elégeti önmagát, azonban mindig megifjodva kel ki hamvaiból, s felnövekedvén saját testét myrrhában a Nap városába. Heliopolisba viszi. Tacitus is a nap madarának nevezi, és Claudian leírja, hogy keleten a nap erdejében született, harmat és jóillattól nyerte szép alakját, s mind abból táplálkozik a mit lát. Halálához közeledvén tűz emészti meg.de reggeli szürkületkor hamvaiból ismét újjá születik. Mind ezek. mind a többi róla költött regék öszhangzóan azt mutatják, hogy a phönix madár nem egyéb, mint a felkelő és lenyugvó nap, tágabb értelemben a tavasz és ősz. Az ős indus hitregékben kétségkívül ilyenként szerepel. (Angelo de Gubernatis: Hie Thiere in der indogermanischen Mythologie. Aus dem Engl. übs. v. M. Hartmann Leipz. 1874. 494. 5.1.) Az egyptomiaknál, hol 500 évenként támad fel, szintén bizonyos
