A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1886/7-ik tanévről
28 gesebb kedélyüekben is s alig sejthető szép eredmények csiráivá lehet; mert a szikra idő és alkalom adtán ép oly hatalmasan lángolhat fel, mint a legfogékonyabb lelküekben. A művészet szeretete kiragad a mindennapiság köréből; elfelejteti az anyagi élet durvaságait; olyan eszmevilágot teremt, melytől megválni soha sem kívánunk; mely szüntelen foglalkoztat s mely foglalkozásba szellemi felüdülésnek az emberhez legméltóbb neme. Ha hivatásunk csakugyan a boldogság, akkor ez a jövő életben sem lehet egyéb, mint a szépben való gyönyörködés. Az élvezetek más nemei annyira röghöz kötnek, erőinket annyira kimerítik, hogy midőn látszólag élvezünk, valóban csak a kínos órák számát szaparitjuk és a lét örömeinek szánt perczek számát kevesbítjük. Lelki és testi erőnk kifejtésére hatalmassabb ösztönző, mint a szép iránti benső vonzódás, nem létezik. A haszon, jutalom, elismerés legjobb esetben is ideig-óráig hatnak — addig mig elértük. Mivel pedig lényünk úgy van alkotva, hogy a jelen, a valóság, a birtokunkban levő vagy épen nem vagy felette rövid időre elégít ki, sőt mivel az elért siker legtöbbször olyan vágyakat kelt, melyek elérésére erőnk gyenge; a testi vagy anyagi élvezet csak kínos érzet szülője lesz. Amit bírni vágyunk, soha el nem érhetjük, mert a képzelt kép még nagyobb arányban növekszik, mint az alapjául szolgáló valóság; minél magasabbra hágunk ennek lépcsőin, annál messzebb látjuk magunkat amattól. A szép azonban érdektelen tetszés; ezért nem szűnik meg hatni soha. Azon birtokvágy mit a szép iránt érzünk, midőn ahhoz emelkedni, avval egyesülni óhajtunk, egészen másnemű. A szép elhasználhatatlan, elévülhetetlen, teljesen közös és bárki által megközelithető, élvezhető; sőt élvezetünk épen növekedik, ha látjuk, hogy a szép másokban is hasonló gyönyört kelt, mert ebben saját érzésünk mását és igazolását találjuk fel. Ebben rejlik a szép elmulhatatlan uralma. Dr. Gerecze Péter.
