A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről
ISKOLAI TUDÓSÍTÁSOK, A) Visszapillantás a lefolyt tanévre. Intézetünk bel- és küléletének főbb mozzanatait, valamint nevelői és tanítói működésének eredményét a lefolyt 1884/5-iki tanévre a következőkben foglalhatjuk össze. A tanév a Szentlélek ünnepélyes segélyül hivásával September 2-ikán nyittatott meg; ezt megelőzőleg aug. 30. és 31-ik napján, valamint sept. 1-én eszközöltettek a beiratások; sept. 2-ikán, a „Veni Sancte“ után ejtettek meg a javitó vizsgálatok; sept. 3-ikán végbement az osztályrendezós és felolvastattak az iskolai rendszabályok, végre pedig sept. 4-ikén megkezdődtek a rendes előadások. A tanári személyzetben ez év folyamában csak annyiban történt változás, a mennyiben a nm. vallás- és közokt. ministerium intézetünk tanárkarában mutatkozott volt kedvezőtlen szaki arány beszüntetésére a két mértani rajztanárok egyikét, t. i. Bodányi Károly r. tanárt ideiglenesen rendelkezési állapotba helyezé, s helyébe a városi candidáló bizottság egyhangú ajánlatára az egyik, t. i. Pécs városa kijelölési joga alá eső math, tanszékre Kiss József, siklósi polgáriskolai tanárt, rendes tanárnak kinevező. A tanulók száma ez évben is körülbelül ugyanannyi volt, mint a múlt iskolai évben; beíratott ugyanis a közvetlen lefolyt iskolai évben összesen 198 nyilv. rendes tanuló, mig a múlt évben 201 rendes tanuló volt bejegyezve és igy a létszám csak 3-mal apadt. A beirt növendékeink közül azonban évközben egy tanuló meghalt, egy családi körülmények miatt magántanulóvá lett, 14 pedig intézetünkből kilépett és más pályára ment, úgy hogy a tanév végével a rendes tanulók száma 182-re olvadt le. A rendes tantárgyak kezelésénél — mint az a D) alatti pontban bemutatott tananyag-vázlatból kitűnik — a nm. vall. és közokt. ministerium 1884. évi 15446. sz. a. kelt rendeletével kiadott reáliskolai tantervhez a szükséges átmeneti intézkedések gondos megfigyelésével a legszigoruabban ragaszkodtunk; kivétel alá esett azonban a tornázás, mely ez idén is a vá-