A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1881-82. tanév végén

Adatok a pécsi reáltanoda történetéhez.

Az első huszonöt év befejezése alkalmából.

Nincs állandó a föld színén. — Minden, a mi rajta van, alá van vetve a változásnak, vagy fejlődik vagy hanyatlik, de biztosan és folytonosan, napról-napra, évró'l-évre átalakul és uj meg uj vonásokat nyer. — Ezen átalakulás ritkán olyan rohamos, hogy folytonosan szembeötlő' volna, csak alig észrevehetőleg cseréli föl a természet is, midón téli álmából a tavaszi nap melege felkölté, a téli rideg takarót fakadó zöldpázsittal, s csak lassan alakúi át zord tekintete dús kalászborította nyári és gyümölcscsel áldásdns őszi tájképpé — pedig nincs nap, melynek ezen fokozatos változásban része ne volna! — Mily egyformáknak és azonosoknak ismerjük mi szeretteinket kiket minden nap látunk, s mily hihetetlennek tartanók, ha valaki nekünk azt mondaná, hogy azok tegnap nem ilyenek voltak s holnap nem ilyenek lesznek. — Pedig ez tényleg úgy van, és bizonyos, hogy nem volt nap mely munkás ne lett volna testük növésében, arczuk ránczosodásában, hajuk ezüstjében. — Csak ha hosszabb idó'közönként szemléljük ismerőseinket, akkor adhatunk magunknak némileg számot az időközben történt változásról, s csakis ilyen nagyobb időközök után mérlegelhetjük, hogy haladásnak vagy hanyatlásnak tudható-e be az észlelt változás. Ha ilyen hosszabb időköz után, fenállása 25-ik évének befejezése alkalmával, tekintünk vissza reáliskolánk történetére, figyelemmel kísérjük hogy miként keletkezett, miként fejlődött, miként izmosodott, miként működött azt fogjuk tapasztalni, hogy fentidézett általános törvénynek ezen intézet is alá volt vetve, s habár az átalakulások évró'l-évre alig voltak észrevehetők, mégis mily óriás a különbség és milyen egészen más volt intézetünk ezen 25 év elején és végén. — Valóban öröm dagaszthatja keblünket ha ezen átalakulásra visszatekintünk s látjuk, hogy mily erős fává izmosult a gyenge csemete. Öröm, igenis, melybe némi önérzet is vegyül, mint a kertészé, ki midőn az érett gyümölcsöt ízleli, saját hosszú fáradozásának, saját gondozásának és ápolásának veszi ju_ talmát. — De fájdalmas érzés is vegyül az örömbe, hiszen nem csak az intézet huszpnöt éves történetét készül e sorok írója vázolni, hanem