A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1880-81. tanév végén
30 kényszerül elvonulni, mely alkalommal a sípcsőböl újra levegőt kiszíván, a légáram következő részét ismét a sípcsöbe hatolni készteti s. a. t. A légáram tehát az egyik oldalról létesített nagyobb mérvű ritkítás következtében a folytonosság jellegét elveszíti és sűrűén egymást követő löketek sorozatába megy át, mely löketek váltakozva majd a sípcsöbe majd a szabadba kerülnek, mi által a sípszárban levő légoszlopot is rezgésre indíthatják. Könnyen kimutathatni pedig, hogy a löketek száma, melyre a légáram a síp ajkai között bizonyos idő alatt — pl. 1 mp. alatt — felbontatik, három tényezőtől függ, u. m. a légáram eredeti irányától, a síp keresztmetszetének a légszalag szélességéhez 'inért viszonyától és végre a befúvás erősségétől. a) Miután a lógszalag részecskéinek félretolatása alkalmával a légrészecskék eredeti mozgásirányukat kényszerülvék megváltoztatni, a mire pedig erő kell, minden bizonynyal a légszalag be- és kimozditására annál jelentékenyebb ritkulás fog igénybe vétetni, minél jobban ferdült el már eredetileg a légáram a sip hossztengelyének irányától; jelentékenyebb ritkulásra pedig — kiilöm- ben egyező körülményeket véve fel — több idő is szükséges, s igy könnyű belátni, hogy a légszalag eredeti iránya befolyiissal fog bírni a löketek számára is. Ezen irányt pedig egyedül az ajkak helyzete és alakja adja meg. — Legcélszerűbb a síp berendezése azon esetben, midőn a sípfejböl kiszorított légsugár közvetlen a felső ajak külső széle mellett vonulhat el, vagy pedig a légáram egyenesen a felső ajak élének tartva, ez által két ágra osztatik. Elméletünk megállapításakor az elsőt vettük fel, de ez utóbbi esetben is a sípszárban haladó része a légáramnak ép oly módon eszközöl ritkítást, mintha közvetlen a síp ajaknyilása előtt vonulna el, t. i. a sípszár alsó — de minden esetre jelentékenyebb — részéből a légrészecskék a légszalag tövéhez vonulnak, mint a hol a légszalag szivóképessége leghatalmasabb, innét pedig a légsugárnak a sípcsőben haladó része által felfelé ragadtatnak; eközben egyúttal a légáramnak a szabadba vonult ága is a környező lég egy részével a sípszárban létesített ritkítás következtében a sípcsőbe szívatik s igy a sűrítést a már fentebb említett módon eszközli. Hasonló módon magyarázható ki a síp megszólalása még azon esetre is, midőn a légszalag eredetileg közvetlenül a felső ajak belső oldalának van irányitva, habár ily berendezés mellett sok síp már jóval nehezebben szólamol meg, mint az előbbi esetben; miután a sürüsitésböl származott nyomás alig képes a légszalag eredeti sebességével annyira dacolni, hogy azt az ajáknyiláson át a szabadba szoríthatná. b) A légszalagból eredő löketek száma függ továbbá a légszalag, illetőleg a nyílás területének, de főkép szélességének a síp keresztmetszetéhez mért viszonyához is. — Képzeljük, hogy egy szűkebb és egy tágabb keresztmetszetű sípcsö előtt ugyanoly szélességű légszalag ugyanakkora sebességgel vonul el, akkor a szűkebb csőből jóval korábban lesz a levegő ugyanazon ritkulási fokra kiszíva, mint a terjedelmesebb keresztmetszettel
