A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1880-81. tanév végén
25 azonban a nyelv és légoszlop rezgéseinek isochronismusa továbbra is fennmaradjon. kell, hogy most a sípban egy hosszabb def hullámnak megfelelő, d e m‘ rí hullámrésze (9-ik ábra) képződjék, miáltal a síp hangja mélyebbre száll, a nyelv és léghullám pedig ismét egybevágóan rezeg. A sípcsőnek minden újabb ily meghosszabbitása — hasonló módon — a nyelv eredeti hangjában újabb mélyülést hoz létre, de egyszersmind az álló hullám képzelt rezgés-csomója is egyre a sípcsö fenekéhez közelebb és közelebb vándorol, miután a nyelv rezgő mozgásának lasssitására annak közvetlen szomszédságában az álló hullám részéről mindig jelentékenyebb sürüsitési és ritkulási változatok is fognak igénybe vétetni. A nyelv hangjának fokozatos mélyülése alkalmával mindannyiszor az álló Indiám képzelt részének hosszát meghatározván, Weber W. kísérleteiből merített adatok*) nyomán, azon nevezetes tapasztalatra, jutottam, hogy mihelyt a nyelv eredeti hangmagasságának alászédlása egy egész hangot csak valamivel meghaladott, minden következő vj mélyülés esetében a léghullám ezen része egy és ugyanazon sípra nézve, minden körülmény meghagyásával, és csak a sípcsö hosszának változáséival bizonyos állandó értéket vesz fel. Ami pedig ezen képzeleti hullámrész hoszszát, kiilömböző nyelvsípokra vonatkozólag illeti, azt találtam, hogy ez leginkább a nyelv rugalmasságának fokától függ, mivel könnyű belátni, hogy a valamivel keményebb nyelv rezgő mozgásának ugyanoly mérvű fékezésére az álló hullám részéről mindenkor jelentékenyebb, a puhább nyelvre nézve pedig kisebb sürüsitési és ritkulási változatok fognak igénybe vétetni, és igy az első esetben a képzeleti hullámrész valamivel kisebb, az utóbbi alkalommal pedig valamivel nagyobb értéket felvenni kényszerül; igy pl. ezen képzeleti hullámrész hosszát a Weber-féle kísérletekből meghatározva 4'5 %-ny\- nek, — saját észleleteim nyomán pedig ugyanazt különböző sípokra nézve 1'8 és 4 %i között változónak találtam. 10-ik ábra. Ha tehát a sípcső meghosszabbításában már annyira előrehaladtunk, hogy a sípcső hossza a hullám képzeleti részével együtt X hosszúságot ért el, akkor a síp okvetlenül a nyelv eredeti hangjának mélyebb octávájában fog hangzani (10-ik ábra), és egyszersmind a nyelvrezgés képességének az álló léghullám által okozott korlátozása maximumát érte el. Ugyanis a sípcső hosszát még ^ valamivel megtoldván, a síp hangja vagy az octávnál még mélyebbre szállhat, vagy pedig a sípesöben levő légoszlop a sípcső fölött terjedő légrétegek álló rezgéseinek némi hozzájárulásával a 3-ik ábrában kijelölt rezgési alakot sajátíthatja el magának, oly megszorítással azonban, hogy a rezgő légoszlop m n rezgési maximuma minél közelebb a sípcső fenekéhez hu*) Lásd A. Wüllner: Experimentalphysik. I. Bd. pag. 625,
