A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1876-77. tanév végén

B) Tanodat értesítő - I. Az intézet belélete

39 — a kép ára a megbízók és megbízott között eredetileg 240 írtban volt megálla­pítva, és szakértők egyező véleménye szerint a művésziesen sikerült festmény­nek értéke még ennél is sokkal magasabbra tehető, Grimm ur a hátralevő ösz- szegről az intézet érdekében lemondott, mi által a gyűjtésnek további folytatása szükségtelenné vált. — Kedves kötelességemnek tartom, neki ezen nagylelkű ajándékáért az intézet nevében nyilvánosan is köszönetemet kifejezni.------­S aját halottjának Fuchs Pál tanárnak emlékét is kegyeletesen megün- neplé az intézet. — Április 27-én, mint halálának első évfordulóján az egész ifjúság sírja köré gyülekezvén, arra a megemlékezés és hála jeléül koszorút helyezett el. — Az ezen tanévben leérkezett felsőbbségi rendeletek között minden esetre legfontosabb az uj „középiskolai rendtartás,“ mely sok tekintetben reformálta az eddigi állapotokat, s melyet, miután a szülőket közvetlenül kell, hogy érdekelje, alább egész terjedelmében közlünk. Ezen kívül következő ren­deletekről adunk számot: „Az 1877 febr. 22-én, 18748 szám alatt kell ministeri rendelet értelmé­ben a középtanodai tan díjmentesség ügyében felmentésre ezentúl az egész tandíjnak vagy felének fizetésétől csak azon tanulók tarthatnak számot, kik szegénységüli kellő igazolása mellett Jó“ vagy legalább „szabályszerű“ erköl­csi viseleti jelzőkkel bírnak, minden tantárgyból Jeles“ vagy „jó“ ; és másod­sorban azok, kik Jó“ vagy „szabályszerű“ viselet mellett, szegénységük igazolásával, eltekintve a rajz, szépírás és testgyakorlástól, legalább négy tanulmányból „elégségesénél jobb tanjegyet nyertek. Mindazon tanulók, kik habár erkölcsi viseletök „jó“ vagy „szabály­szerű“ s szegénységüket igazolták is, eltekintve a rajz, szépírás- és testgyakor­lástól, négynél kevesebb tanulmányból nyertek elégségesnél jobb tanjegyet, a tandíjmentesség további élvezetére ezentúl számot nem tarthatnak. — Egyes rendkívüli, mindenkor külön és alaposan indokolandó, figyelemre méltó esetekben a tandíj fizetése alóli kegyelem utján leendő felmentést a minister ur ezentúl is föntartotta magának. — A fölvételi dijak valamint a végértesitvények nyomatási költségeire fizetendő dijak alól egy tanuló sem menthető fel.“ „Az 1877 évi jan. 3-án, 287159, illetőleg 1877 máj 23-án 2712 sz. a kelt Szily P. 70 kr. Kreutz M. 10 kr, Dr. Kőkút S. 1 frt, Gajer L. 1 írt, Gräber F. 20 krt. Hegyi Gy. 30 krt, Helmich Á. 30 krt, Hergovits L. 50 krt, Lang B. 40 krt, Miincz A. 40 krt, Péter F. 20 krt, Pristojkovits K. 50 krt, Stärcz K. 20 krt, Seh. L. 20 krt. Scholtz L. 50 krt, Schwerer J. 60 krt, Unkelhäuser A- 20 krt, Asztalos' J. 2 frt, Bokor F. 2 frt, Darvay M. 2 frt, Dischka Gy. 2 frt, Földváry A. 2 frt, Kosztka Gy. 1 frt, Láng J. 1 frt, Dézsy K. 2 frt, Skoff F. 1 frt. Szecsődy J. 2 frt, Vesszely F. 2 frt, Vész A. 12 frt, 20 kr, összesen 45 frt, mi a tavai kimutatott 66 frt, 75 krral együtt 111 frt, 75 krt, tesz ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom