A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1876-77. tanév végén

A) Nevelésügyi és tudományos rész - I. Bokor Ferencz: Család és iskola

7

irányai egyebek közt a magas ministerium azon intézménye is, melynek folytán a szülőknek előbb évnegyed-, most év harmadonkint gyermekeik viselete- és előmeneteléről szóló értesitvények küldetnek. — Mig a mondott két feltételnek elég nem lesz téve; addig — szerény nézetem szerént — a tanító vagy tanár, ki ama bizonyos fokozatos büntetések sikertelen alkalmazása után, a legutolsó fok — a kizáratás — előtt, úgy négyszem közt, a porolónád használására is rá- fanyarodik, első sorban a megfenyített, — másodikban a szülők részéről teszi magát hálára érdemessé.-----------Jaj ! de tán el is járt a száj — akarom mond

ani toliam! Nem kételkedem ugyan, hogy százan, meg százan vannak kartársaim közöl velem egy nézetben e tárgyra vonatkozólag, százan meg százan vannak, kik tán úgy is cselekesznek; azonban az ilyesmit nyilvános téren megírni még sem tanácsos, vagy legalább nem opportunus. — No de amit Írtam, megírtam. Ha valaki e miatt párbajra hina ki, ezennel ünnepélyesen kinyilatkoztatom, hogy felveszem a kesztyűt s megküzdök a természeti-, észjog és filosofia fegyvereivel.

Vallásos nevelés nélkül nincs becsületesség, nincs erény.

Ez is merész állítás ugyan, különösen a „vallásos“ jelző miatt — a vallástalanság- és vallási közömbösséggel saturalt mai közvéleménynyel szemben; de mégis úgy van, mert, ha lehetne is ember a földkerekségén, a ki „Isten és örökkévalóság“ gondolata nélkül erényes tudna lenni, de erényes oly értelemben, a milyen az erény fogalmának megfelel, a milyent e fogalomnak Kölcsey tulajdonit, midőn igy szól: „Egész életedet meghatározott elv szerint intézve soha sem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván, még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedély ereje más felé ragad: ezt hívják erénynek“ ha — mondom — lehetne vagy volna is valaki, a ki „I s t e n és örökkévalóság“ gondolata nélkül is ily értelemben erényes tudna lenni, az az emberi tökély oly magas fokára küzdötte volna fel magát, hol őt, nemcsak a tanulatlan néptömeg, de a müveitek, a képzettek, a tudósok sokasága sem fogná elérni soha.

A vallásos érzet gyenge csiráit a gyermek szivébe a szülők ültetik. E tekintetben nem épen nagy kivétellel, — mondhatnék — alig van panasz. A gagyogó magzatok szivébe többnyire jó mag hintetik; csakhogy a fejlő csirát a serdülő korban sem a család, sem az iskola nem részesíti többé oly ápolásban, mely mellett belőle a szilárd jellem hajthatlantörzsü terebélyes fája nőhetne.

„Voltak idők, — írja Lubrich A. neveléstanában, — midőn a nevelést arról vádolták, hogy inkább az égnek, mint a földnek nevel polgárokat. Es e vád egy időben némileg alapos volt; mert lehet valaki igen jó ember, de a polgári élet viszonyaira nézve hasznavehetlen. Napjainkban épen ellenkezőről vádolhatjuk a nevelést, mert az rendesen csak arra törekszik, hogy a gyermek a világba beüljék; derék katona, művész, számitó kereskedő, okos, ügyes világfi